“Hihetetlenül érzem magam, hogy őszinte legyek. Az autó fantasztikus volt. Bármilyen abroncsot is raktunk fel, nagyon élvezetes volt vezetni. Őrület. Ámulatba ejt, hogy a mai nap milyen jól mentem. Nem vártam volna hasonlót sem. Nagyszerű munkát végzett mindenki, hogy ilyen eredmény született végül” – szögezte le a versenygyőztes.

https://youtu.be/LxLVqf5OtIE

A Stájer Nagydíj után egy héttel már sokkal több szurkolót engedtek a lelátókra Ausztriában. Úgy tűnt fél Hollandia ellátogatott Spielbergbe kedvence miatt. Fergeteges fesztiváli hangulatot varázsoltak a szurkolók a pálya mellé, ami nagy lendületet adhatott Verstappennek. Nagyszerű időben, tömött lelátók előtt, kitűnő hangulatban telt a három hétvégés megmérettetés utolsó állomása. Nyugodt rajtot követően sorozatos büntetések árnyékában futott a 71 körös Osztrák Nagydíj.

Ami 2020-ban nem jött be a Red Bullnak, az idén igen. Akkor ugyanis azzal a tervvel vágtak neki a két futamos ausztriai hétvégének, hogy a helyi pálya előnyével élve győzelemmel kezdik meg a szezont. Akkor nem jött be, idén viszont igen. A két ausztriai hétvége mindkét futamán ugyanis a 23 éves holland állhatott dobogóra, s míg legnagyobb riválisa Lewis Hamilton második lett a múlt hétvégén, most csak a negyedik helyre futotta erőfeszítéseiből. Verstappen ezzel 32 pontosra növelte előnyét az egyéni ponttábla élén két futammal a nyári szünetet megelőzően.

A Red Bull még dominánsabb teljesítményt nyújtott az Osztrák Nagydíjon, mint egy héttel korábban. Az abroncsok ismét szerepet kaptak, Lewis Hamilton autóján ugyanis megsérültek, és egy szétvágott kerék miatt, ami a szegélykövek használatának következménye volt, visszaesett és átengedte helyét az utolsó körökben csapattársának, Valtteri Bottasnak.

Sergio Pereznek nem sikerült olyan jól a hétvégéje, mint a múltkori. Akkor negyedik lett, most viszont két büntetést követően csak a hatodik helyen zárt a mexikói versenyző. Ötödik lett volna, de Carlos Sainz Perez büntetése folytán megkapta a helyét. Charles Leclerc-nek ez a verseny sem feküdt, s egy ponton elengedte spanyol csapattársát annak érdekében, hogy az fontos pontokat húzzon be a Ferrari számára. Perezen kívül Lance Strollnak (bokszutcai gyorshajtás miatt) és Juki Cunodának (túlment a bokszutcába vezető betoncsíkra felfestett fehér sávon) osztottak büntetést a futamon.

Daniel Ricciardo talán idei legjobb teljesítményét nyújtotta vasárnap, s a hetedik helyre vitte célba a második McLarent. Charles Leclerc szintén pontszerző helyen ért célba, nyolcadik lett. Az első tizet Pierre Gasly és a megtáltosodott Fernando Alonso zárja. Folytatás két hét múlva Silverstone-ban. A Brit Nagydíjat 2021. július 18.-án tartják, a tervek szerint telt házzal. Azután pedig már nálunk, a Hungaroringen csapatják, mielőtt egy hónapos nyári pihenőre menne a mezőny.

2021-es Forma-1-es Osztrák Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:23:54.543
2. Valtteri Bottas Mercedes + 17.973
3. Lando Norris McLaren + 20.019
4. Lewis Hamilton Mercedes + 46.452
5. Carlos Sainz Ferrari + 57.144
6. Sergio Perez Red Bull + 57.915
7. Daniel Ricciardo McLaren + 1:00.395
8. Charles Leclerc Ferrari + 1:01.195
9. Pierre Gasly AlphaTauri + 1:01.844
10. Fernando Alonso Alpine + 1 kör
11. George Russell Williams + 1 kör
12. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
13. Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
14. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
15. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
16. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
17. Sebastian Vettel Aston Martin Nem ért célba
18. Mick Schumacher Haas + 2 kör
19. Nyikita Mazepin Haas + 2 kör
20. Esteban Ocon Alpine Nem ért célba

A világbajnokság állása az Osztrák Nagydíj után
Pilóták:
1. Max Verstappen 182 pont
2. Lewis Hamilton 150 pont
3. Sergio Perez 104 pont
4. Lando Norris 101 pont
5. Valtteri Bottas 92 pont
6. Charles Leclerc 62 pont
7. Carlos Sainz 60 pont
8. Daniel Ricciardo 40 pont
9. Pierre Gasly 39 pont
10. Sebastian Vettel 30 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 286 pont
2. Mercedes 242 pont
3. McLaren 141 pont
4. Ferrari 122 pont
5. AlphaTauri 48 pont
6. Aston Martin 44 pont
7. Alpine 32 pont
8. Alfa Romeo 2 pont
9. Williams 0 pont
10. Haas 0 pont