A magaslati viszonyok ellenére is forró hőmérsékletű Osztrák Nagydíj már a versenyt megelőző napokban is sok történést hozott. S a vasárnapi verseny is kárpótolt minket a múlt hétvégi franciaországi unalomért. Meglepetésre Charles Leclerc rajtolhatott el az első helyről, miközben Lewis Hamilton a szombati büntetését (blokkolta Raikkönent az időmérő során) követően a negyedik helyről vághatott neki a 71 körös versenynek.

Max Verstappen nem csak az első helyért járó pontokat viheti haza, hanem a leggyorsabb körért járó egy ponttal is gazdagodott. Ki gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül ez a futam a Red Bull számára: A verseny ugyanis nagyon rosszul indult a 21 éves pilóta számára. Öt helyet esett vissza a rajtnál, s onnan verekedte vissza magát az élbolyba és szerezte meg a Honda-motor első győzelmét. A holland rajongókkal teli lelátók hangosan zengtek a szurkolók örömétől. Ők idén sem hiába látogattak ki Spielbergbe.

A második helyezett ferrraris persze nem volt maradéktalanul elégedett a helyezésével és az elmaradt győzelemmel. Vitatott módon előzte ki a monacóit Verstappen, s valójában Vettel kanadai büntetését követően nehéz nem igazságért kiáltani. E sorok írásakor még nem volt nyilvánvaló, hogy Vettelhez hasonlóan Verstappen is büntetést fog-e kapni az előzési manőverért, amikor is kiterelte Charles Leclercet a pályáról, aki tapadást vesztve már nem tudott mást tenni, mint beállni Verstappen mögé és az ezüstérmes helyen célba érni.

Mindkét pilóta természetesen másként látja a történteket, mindketten a saját habitusuk szerint reagálták le az előzést.
„Keményen versenyzünk, máskülönben akár otthon is maradhatnánk. Ha az ilyen dolgok nem megengedettek a versenyzés során, mi értelme a Forma-1-nek?” – kérdezte a versenygyőztes pilóta.
„Ami a történteket illeti, hagyjuk, hogy a versenybírák döntsenek, de ami engem illeti, teljesen egyértelmű volt az eset az autóból nézve, de nem tudom, hogy mi volt látható kintről nézve. Kívülről mentem, mint egy körrel korábban is, s a köröm teljesen rendben volt. Az első körben hagyott helyet a kanyarból kijövet, de a következőben már nem, így a két autó összeért, s szélesen kellett mennem. Később pedig már nem volt esélyem az előzésre, s ez nem volt szép.” – szögezte le a fiatal ferraris.

Ami a Mercedest illeti, a csapat dicsőséges idei vonulása itt megtört egy kissé. Bár Bottas harmadik lett és öt pontot hozott az egyéni ponttábla élén álló Lewis Hamiltonon, a brit egy zűrös hétvégét követően csak ötödik lett Sebastian Vettel mögött, aki frissebb gumikra válta előzte meg a címvédő világbajnokot. Lando Norris a pontszerző hatodik helyre vitte célba a McLarent, amely szemmel láthatólag jobban muzsikál Fernando Alonso távozása óta. Norris csapattársa, Carlos Sainz nyolcadik helyével szintén pontokat hozott az egykor szebb napokat látott patinás istálló számára. Norrist Pierre Gasly, Sainz, Kimi Raikkönen és végül Antonio Giovinazzi követi az első tízben.

A Forma-1-es pilóták egy kicsit megpihenhetnek. A következő futamot, a Brit Nagydíjat, ugyanis két hét múlva (2019. július 14.) rendezik meg. Tavaly nagy meglepetésre Sebastian Vettel vihette haza a győztes trófeát Silverstone-ból, miközben az azt megelőző években a Mercedes pilótáinak, leginkább Lewis Hamiltonnak állt a zászló hazai pályáján. Zsinórban négyszer nyert ott a brit, vajon idén is sikerül neki a győzelem?

2019-es Osztrák Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:22:01.822
2. Charles Leclerc Ferrari + 2.724
3. Valtteri Bottas Mercedes + 18.960
4. Sebastian Vettel Ferrari + 19.610
5. Lewis Hamilton Mercedes + 22.805
6. Lando Norris McLaren + 1 kör
7. Pierre Gasly Red Bull + 1 kör
8. Carlos Sainz McLaren + 1 kör
9. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
10. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
11. Sergio Perez Racing Point + 1 kör
12. Daniel Ricciardo Renault + 1 kör
13. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
14. Lance Stroll Racing Point + 1 kör
15. Alexander Albon Toro Rosso + 1 kör
16. Romain Grosjean Haas + 1 kör
17. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör
18. George Russell Williams + 2 kör
19. Kevin Magnussen Haas + 2 kör
20. Robert Kubica Williams + 3 kör

A világbajnokság eredménye az Osztrák Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 197 pont
2. Valtteri Bottas 166 pont
3. Max Verstappen 126 pont
4. Sebastian Vettel 123 pont
5. Charles Leclerc 105 pont
6. Pierre Gasly 43 pont
7. Carlos Sainz 30 pont
8. Lando Norris 22 pont
9. Kimi Raikkönen 21 pont
10. Daniel Ricciardo 16 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 363 pont
2. Ferrari 228 pont
3. Red Bull 169 pont
4. McLaren 52 pont
5. Renault 32 pont
6. Alfa Romeo 22 pont
7. Racing Point 19 pont
8. Toro Rosso 17 pont
9. Haas 16 pont
10. Williams 0 pont