Vannak napok, amikor semmi nem jön össze és vannak olyanok is, amikor minden: a Qualisport kamionos különítménye számára a 2014-es Africa Eco Race tizedik szakasza szerencsére az utóbbiak közé tartozott. A viadal eleje óta végsebesség-problémákkal bajlódó kalocsai alakulatnak kedvezett a végelszámolásba beleszámító utolsó, 202 kilométer hosszú menet, amelyet Toueilából rajtolva még Mauritániában bonyolítottak. A trió 2 óra 46 perc 24 másodperc alatt teljesítette a távot, amely a nap legjobb kamionos ideje lett.

A kalocsai alakulat számára igazi hullámvasút volt a klasszikus Dakar-útvonalon zajló, Marokkó és Mauritánia átszelése után a szenegáli főváros közelében befejeződő közel 6000 kilométeres tereprali-maraton. Az összecsapáson ötödször rajtoló, 2010-ben egyszer már kategóriagyőztesként végző Scania-különítményt a futam kezdetétől fogva hátráltatta egy váratlan csúcssebesség-probléma: bár ezt nem sikerült megoldaniuk, így is nyertek három szakaszt és a mauritániai dűnéken – főként a tizedik menet során – nyújtott teljesítménnyel megnyerték az ezüstérmes pozícióért vívott óriási csatát a portugál MAN-pilóta, Elisabete Jacinto ellen.

„Nagyon elégedett vagyok az eredményünkkel, főképp annak fényében, hogy a végsebességgel kapcsolatos gondjaink miatt elég sokat szenvedtünk és idegeskedtünk végig a verseny folyamán. Ezúttal sem volt nagy a kamionos mezőny, azt viszont nyugodtan mondhatom, hogy a színvonal drasztikus mértékben javult a közelmúlthoz képest. Ezt jól szemlélteti, hogy az autós-kamionos közös értékelésben csak az autós mezőny négy legjobbja bizonyult gyorsabbnak a kamionos győztes Tomás Tomeceknél, valamint nálunk. Közvetlen ellenfeleink, Tomecek, Elisabete Jacinto, vagy épp Noel Essers óriásit léptek előre az idei évre, s bár voltak gondjaink, az eredményünk azt mutatja, hogy mi is javultunk. Szeretnénk továbbra is ezen az úton haladni, és biztos vagyok benne, hogy a 2010-es versenyhez hasonlóan a jövőben elérhető lesz a kategóriagyőzelem” – értékelt Kovács Miklós. Czeglédi Péter, hazánk legrutinosabb sivatagi másodpilótája hozzátette: „Bár Marokkóban is nyertünk egy szakaszt, a verseny ottani része borzalmasan nehéz volt számunkra a csúcssebesség-problémák miatt. Őszintén szólva akkor tartottunk tőle egy picit, hogy túlságosan nagy lesz a lemaradásunk, de végül sikerült kamatoztatnunk az eddigi öt Africa Eco Race-en szerzett dűnés tapasztalatainkat. Mauritániában maximális pontosságra kellett törekednünk és ennek köszönhetően sikerült hoznunk az olyan szakaszokat, amelyek a papírforma alapján kedveztek nekünk. Szerintem minden okunk megvan az elégedettségre.”

Ács László főszerelő szerint az eredmény azt mutatja, hogy a tavaly elkészült Scania Qualisport V8 típusjelű versenykamionon végzett fejlesztési munkálatok első lépcsőfoka hasznos volt: „Nem akarunk kifogásokat keresni, de a technikai sportokban bármikor előfordulhatnak a mostanihoz hasonló problémák. Amit csak lehetett, megtettünk annak érdekében, hogy orvosoljuk a végsebességgel kapcsolatos gondjainkat, de sajnos az csak odahaza, műhelykörülmények között derül majd ki, hogy valójában mi volt a gondok forrása. Összességében véve úgy érzem, megmutattuk, hogy az utóbbi fél évben végzett fejlesztési munkának van eredménye.” Kovácsék legnagyobb meglepetésére a Rózsaszín-tó partján egy magyar kontingens, Szenegálban portyázó honfitársaink népes csoportja köszöntötte őket a célceremónia után. Később az alakulat tagjai egy csapatvacsorán vettek részt az autós kategória magyar egységével, az Opel Dakar Teammel együtt. Szalay Balázs és Bunkoczi László először indult az Africa Eco Race-en, amelynek első felében rendkívül jól teljesítettek: öt szakaszt is a második helyen zártak, de a technika ördöge egy motorproblémája formájában utolérte a Mokkát. A páros nem adta fel és elküzdötte magát a célig: több szakaszt is félbeszakítva, jelentős időbüntetéssel végül a 18. helyen gördültek át a céldobogón.

Az autósoknál idén is Jean Louis Schlesser nyert: a 65 éves klasszis az összes eddigi Africa Eco Race-t, mind a hatot megnyerte, ám nem folytatja a menetelést, ugyanis betartja korábbi ígéretét és a jövőben legfeljebb kisebb futamokon áll majd rajthoz. A mitikus kék buggy mögött Jacky Loomans végzett, az Overdrive-Toyotával versenyző belga 1 óra 42 perc 14 másodperces hátránnyal lett ezüstérmes, míg a bronz honfitársáé, Stephane Henrardé lett, akinek ez az eddigi legjobb eredménye a tavalyi év során bemutatott Volkswagen Bogár buggy-val. A motoroknál egy olasz versenyző, a Hondával induló Michael Pisano bizonyult az idei év legjobbjának. A Qualisport versenytrióját négyfős asszisztencia-stáb segítette a sivatagi megmérettetésen: a szervizkamion fedélzetén utazó Várda Ferenc, Májer Krisztián, Kovács Tibor, valamint a csapatmenedzser, Mészáros Sándor a Scania megfelelő műszaki kiszolgálásáról, a zavartalan versenyzésről igyekezett gondoskodni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!