Az 1952-ben Addisz-Abebában született Hubert Auriol a hetvenes évek elején kezdett motorkerékpárral versenyezni, krossz és enduro gépekkel, 1979-ben Yamahával indult az első Párizs-Dakarján. Ezt követően a BMW szerződtette, 1981-ben egy R80G/S-sel megnyerte a Párizs-Dakart és megszerezte a müncheniek első győzelmét, 1983-ban ismételni tudott. 1987-ben az utolsó napon mindkét lábát eltörte, de még bemotorozott a célba, ahonnan helikopterrel vitték műteni, ezt követően váltott autóra, a Mitsubishi Pajero T3-assal nyert 1992-ben, majd a Citroën ZX Rally Raid-re váltott. Ötször nyerte meg a tereprali világkupát. Miután 1994-ben visszavonult, a verseny szervezőbizottságában vállalt szerepet 2004-ig. Zavarta, hogy terrorveszély miatt a legendás verseny nem Afrikában került megrendezésre, ezért megalapította az Africa Eco Race-t. Súlyos beteg volt, tavaly is csak villámlátogatást tett a Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő Dakar rajtjánál.