Eredetileg is a jellegzetes Gulf-fényezést viselte a 26-os alvázszámú Porsche 917K versenyautó, amely így szerepelt a Steve McQueen főszereplésével készült Le Mans című mozifilmben, de a valós életben is ebben a formában indult az 1970-es Le Mans-i 24 óráson David Hobbs és Mike Hailwood vezetésével. Az 50. körben az esős pályán balesetet szenvedett az autó, a Porsche ezt követően Spyder karosszériával építette újra a vázat, eközben a 31-es alvázszámot kapta meg, 1971-74 között az európai InterSerie bajnokságban versenyzett a 12 hengeres boxermotorral szerelt autó.

Nyugdíjazását követően a Chandon Gyűjteménybe került, majd 1988-ban vásárolta azt meg Mike Amalfitano, jelenlegi német tulajdonosa több mint egy évtizede jutott hozzá. A teljes körű felújítás során a technikát helyreállították – némi előkészítést követően gombnyomásra indul a motor –, és visszakapta az eredeti kupé felépítményét a karosszéria, az egyedi fényezésével. Amíg a két társa hagyományos, narancs versenycsíkos fényezést kapott, a 26-os alvázszámú autónál az egész tető narancs színű. 2014-ben egyszer már megpróbálták elárverezni az autót, akkor nem érte el a minimálárat az akkor 13-16 millió dollárra becsült Porsche 917K, most már 16-18,5 millió dollár, azaz 4,6-5,3 milliárd Ft a becsérték. Az árverésre Augusztusban, az RM Sotheby’s Monterey-ben megrendezésre kerülő rendezvényén kerül sor.