Már jelenleg is dolgoznak Scania önvezető kamionok az ügyfeleknél, azonban azok hagyományos modellekből készültek, és a fülkéjükben mindig van egy, azonnali beavatkozásra kész emberi sofőr is. A most bemutatott AXL nevű modell újdonsága, hogy erről már lehagyták a fülkét és a hagyományos kezelőszerveket.

Kamerákat, radart, lézeres letapogatást és GPS-érzékelőt használ a négytengelyes dömper, amelynek éles bevetésére jól kontrollálható területeken, bányákban és építkezéseken kerül majd sor. Ezeken a helyeken korlátozott a gyalogosforgalom, és túlságosan sok egyéb jármű sincs, tehát optimálisak a körülmények a tapasztalatszerzésre.

A Scania AXL hajtását egy megújuló forrásból származó gázolajjal hajtott turbódízelre bízták, ennél többet nem árulnak el. Az érdeklődőknek október 2-án a södertaljei cégközpontban élő bemutatót tartanak egy prototípussal.