Nem mai típus már a Renault Kangoo, először az 1997-es frankfurti IAA-n láthatta a nagyközönség. Hogy ne tűnjön fel a kora, gyártója idén felfrissítette. Íme a bizonyítvány.
üzemanyag
Palikék felkészültek a Dakarra
"Hónapok óta napi két erőnléti edzéssel készülök, fejben pedig akarva-akaratlanul naponta vágok neki a dűnéknek. Nagyon együtt van a csapat, összeállt a technika, így „csak” annyi szerencsét szeretnék, hogy ne legyen pechünk. Tudom, ez talán a legnagyobb kérés a Dakaron”- mondta tavaly ilyenkor Palik László. Tudjuk, hogy legyen bármilyen alapos és sikeres egy felkészülés, ezek a szavak egy ekkora erőpróba előtt évek múlva is aktuálisak lehetnek. Viszont csak ezek…
Dízelsport
Olyan sportos, amilyennek látszik – a megállapítás immár az Alfa Romeo 147-es turbódízel motorral felszerelt változataira is igaz, amennyiben az erőforrás a Multijet jelzést viseli. A Fiat-csoport JTD turbódízel motorjáról eddig is elismerően nyilatkozott a szakma, a második generációs, Multijet névre keresztelt erőforrás pedig sok tekintetben jócskán felülmúlja elődjét.
Lezárult a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa
Tegnap a Shell Hungary Rt. házi versenyével ért véget a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa.
III. Heidelberg Kupa
Ezen a hétvégén véget ért a Magyar Autós Gyorsasági Bajnokság ezévi versenysorozata.
BMW újdonságok Frankfurtban
A jövő héten esedékes frankfurti kiállításon két új motort mutat be a BMW két modelljében.
Nemes a cél
Szinte mindegyik gyártó kínálatában találkozhatunk nosztalgikus emlékeket ébresztő motorkerékpárral – a design, a képviselt kategória és egyes technikai részletek a reneszánszukat élik.
Nemzedékváltás
A rendkívül gyorsan fejlődő dízelmotor az utóbbi időben valósággal lekörözi a szintén állandóan tökéletesített benzinmotort: már nem csupán fogyasztásban jobb, hanem vezethetőségben is. Ez az előretörés jelentős részben a Bosch érdeme, amely idén rukkolt ki a közös nyomócsöves befecskendezés harmadik nemzedékével.
Őrségváltás
A Rover 75 olyan elegáns, mintha egyenesen az angol arisztokrácia kékvére csörgedezne ereiben. Ehhez képest a brit limuzin nemrégiben turbófeltöltésű motort kapott. Vajon hogyan fér meg egymással a “fess öltöny és a sportcipő”?
Továbblépés
Erősebb turbódízel motort kapott a Skoda Octavia négykerék-hajtású kivitele. Az 1.9 PD TDi egység 100 lóerős változata kisebb előrelépést jelent.