Még 2014-ben jelentették be az Eider Motors nevű motorkerékpár-márka megalapítását Indiában, ráadásul rögtön ezzel egy időben hat típust is prezentáltak. A cégvezető-tulajdonos, Maroju Shiva Kumar, hogy azok japán és német technológiával készülő gépek, amelyeket a cég saját üzemében állítanak elő, és partnereket keresett egy kereskedőhálózat felállítására.

Elég amatőr csalásról volt szó, hiszen az eidermotors.com weboldal – a cikk írása idején már nem üzemel – egyfelől tele volt helyesírási hibával, meg elektromos ablakemelőket, intervallumos ablaktörlőket és biztonsági öveket ígért a típusleírás; ez utóbbit úgy orvosolták, hogy egyszerűen letörölték a weboldalról ezeket a részeket. A weboldalon megjelenített ingyenes tudakozószám soha nem volt elérhető. Az új motorkerékpár-márka ünnepélyes indítására nem hívtak meg újságírókat (nem szakmaiakat, hanem egyáltalán bárkit), újságírói megkeresésekre egyszerűbben nem reagáltak. Ehhez képest meglepő, hogy sikerült rengeteg motorkerékpár-kereskedőt becsapnia Maroju Swhiva Kumarnak a szemmel láthatóan kínai gyártású, olcsó minőségű motorkerékpárokkal, összesen mintegy 100 millió rúpia, azaz kicsivel több mint 412 millió Ft-ot szedett be a partnerektől, mire lekapcsolták.

Egyik kereskedő se vette a fáradtságot, hogy ellenőrizze, létezik-e az Eider Motors összeszerelő üzeme, és az se tűnt fel nekik, hogy különböző okokra hivatkozva bő egy éven át halogatták a sorozatgyártás megindítását mind a hat gépnél. Sőt, ahogy telt az idő, úgy jelentett be egyre újabb és újabb modelleket az Eider Motors, ami újabb és újabb kereskedők figyelmét keltette fel. Motorkerékpáronként 6-12 000 rúpiás árrést ígért és azt, hogy a forgalom felfutásával havi 50 000 rúpiát kapnak majd a partnerek a márkakereskedések fenntartására, csak a kezdeti időszakban van szükség a pénzükre. Ezek után nem csoda, hogy az interneten olvasható vélemények szerint nem sajnálják a több mint 60 szerződött kereskedőt, akiket egy éven át hitegetett a csaló.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!