A CB1100-as az egyetlen négyhengeres, léghűtéses, 1000 cm3 feletti modell a piacon

Történetünk egészen 1969-ig nyúlik vissza, ugyanis ekkor jelent meg az első négyhengeres, négyütemű japán kétkerekű, a Honda CB750-es. A csupán 218 kilós, 67 lóerős gép igazi műszaki szenzáció volt, 200 km/óra feletti végsebessége pedig lenyűgözte a motorosokat. Bár a legendás típust 2003-ban nyugdíjazták, szellemisége tovább élt az Európában éppen egy évtizeddel később leleplezett, szintén léghűtéses, négyhengeres CB1100-asban, mely azóta is rendkívül népszerű kontinensünkön. A klasszikus ikon tavaly kívül-belül megújult, s kapott egy sportos testvért is, a CB1100 RS-t, mi pedig próbára tettük az újdonságokat.

Mintha éppen csak átfésülték volna az 1969-es műszeregységet, az órák számlapjai és mutatói szinte megegyeznek az egykor használt megoldással

Ha lehet, az idei EX még szebb, mint elődei, a könnyebb és karcsúbb kipufogó, az átdolgozott üzemanyagtartály és az igényes fémkerettel ékesített, kurta sárvédők igazán jól állnak a CB-nek. Már a reggeli barcelonai csúcsforgalomban araszolva feltűnt, hogy az új Showa teleszkópokkal mennyivel kezesebb elődjénél, a sorok között cikázva minden mozdulatomra azonnal, spontán választ adott, az „összebarátkozás” inkább másodpercek, mintsem percek kérdése volt. Az érzés csak fokozódott a helyi motorosok Mekkájaként ismert, kanyargós BV-2421-es úton, ahol még a teherautók által nyomvályúsra taposott ívek sem hozták zavarba a gépet. Igazi megbocsátó masina ez, ami nem hozza a frászt a kezdőkre, ugyanakkor elég tüzes, hogy élvezetes legyen a tapasztaltabb motorosoknak. Ez utóbbiban nagy szerepe van a remek hangú, 90 lovas erőforrásnak, mely alapjárattól egyenletesen húz, torpanás nélkül forog akár 10 ezerig is, de legtöbbször semmi szükség rá, hogy így kínozzuk.

Bár első ránézésre egyszerű, vékonyka priccsnek tűnik, az EX nyerge egész napos motorozás után sem válik kényelmetlenné

A várost magunk mögött hagyva gyorsan végigkapcsolható a hat fokozat, s ezzel nagyjából el is felejthetjük a rendkívül halk és pontos váltót – 80-90 km/óráról hatodikban is ágyúgolyóként lő ki a 91 Nm-es nyomatékú sornégyes. Bár a fékek a régi iskolát képviselik, a hagyományos rögzítésű Nissin nyergek és a 296 mm-es első tárcsák játszi könnyedséggel emésztik fel a 255 kilós, de érzetre jóval karcsúbb Honda mozgási energiáját, tehát e szempontból is jeles osztályzatot kap a motor. Ezek után nem meglepő, hogy szinte elrepültek a CB1100 EX-en töltött órák, így alig vártam, hogy a legendás Autodromo Terramar oválpályára érve átnyergeljek, s kipróbáljam a sportosabb RS-t is.

Nem éppen pihentető, ám annál élménytelibb az RS-sel falni a szerpentineket. Széles abroncsai miatt nagyobb erő kell a gyors irányváltásokhoz, mint az EX-szel, cserében viszont úgy követi az ívet, mintha sínen futna

Míg az EX nyergében egyenes háttal, az egykori stéhereket idézve feszítettem, az RS-en kissé előredolve, enyhén tankja fölé hajolva érem el a kormányt. Az első kanyar is meglepetéssel szolgál, ugyanis négy centivel (!) szélesebb hátsó abroncs feszül az RS-en, ettől az irányváltások kevésbé spontának, főként, hogy a kormány is 35 milliméterrel keskenyebb, mint a klasszikus testvéren. Összességében nehézkesebb ezzel motorozni, már ha olyan szűk és kacskaringós útról van szó, mint ami a Terramar pályát övezi, igaz, éppen az eltérő futómű-geometria és első villa révén a nyújtott, tempós íveken már az RS mozog otthonosabban. Bebizonyosodott tehát, hogy bármennyire is hasonlók, a Honda újdonságai más-más világba kalauzolnak. Az EX azoknak ideális, akik veterános életérzésre vágynak, csak éppen bosszantó műszaki hibák és esetlen felfüggesztések nélkül, míg az RS egy ízig-vérig modern naked, amit csábító, régies köntösbe csomagoltak.

Tetszett
• megjelenés
• szép és rugalmas erőforrás
• kiváló futómű

Nem tetszett
• túlzottan sportos üléshelyzet (RS)
• viszonylag magas ár (RS)
• csekély színválaszték

Honda CB1100 EX
Összlökettérfogat: 1140 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 66 kW (90 LE) 9000/perc
Max. forgatónyomaték: 91 Nm 5500/perc
Hossz./szél./mag.: 2200(2180)/835(800)/1130(1100) mm
Tengelytáv: 1490 (1485) mm
Ülésmagasság: 790 (795) mm
Szabad hasmagasság: 135 (130) mm
Üzemanyagtank: 16,8 l
Fék elöl/hátul: 2×296 (2×310) mm/256 mm
Menetkész tömeg: 255 (252) kg
Végsebesség: kb. 230 km/h
Átlagfogyasztás: 5,9 l/100 km
A modell ára: 4 249 000 (4 349 000) Ft
Zárójelben az RS kivitel adatai

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!