CB1000R
A modern klasszikus
Kevés mai motor inspirálja annyira a motorépítő műhelyeket, mint a Honda Neo Café Racere. Azonban a facelift így sem kerülhette el az ezres csupasz gépet, mely két változatban érkezik, ugyanis az alapkivitel mellett elérhető lesz a stílusos légterelővel, utasülés-borítással és gyorsváltóval megspékelt, nyers fémszínben pompázó Black Edition is. Persze a bázisváltozat sem kevésbé érdekes, melynek legfontosabb külső változása, hogy az új, csepp alakú lámpáját kissé hátra döntötték. Stíluselemnek sem utolsó a teljesen áttervezett, a korábbi fekete felületkezelés helyett polírozott, alumínium segédváz és a kisebb rendszámtartó.

Az új műszerfal nem csak látványos, hanem lehetővé tette a Honda Smartphone Voice Control (HSVC) megjelenését, melynek segítségével vezetés közben használhatjuk telefonunkat, azaz hívást és e-mailt fogadhatunk, zenét hallgathatunk, valamint navigálhatunk anélkül, hogy elengednénk a kormányt vagy levennénk tekintetünket az útról. A soros négyhengeres blokk 145 lóerős teljesítménye rövid áttételezésű, hatfokozatú váltón keresztül jut el a hátsó kerékhez.

X-ADV
Az úttörő új ruhája
A robogók és kalandmotorok keverékének tekinthető X-ADV megújulva folytatja pályafutását – a 2021-es modellt az agresszívabb fejidomról és a nappali fénnyel kiegészített lámpáiról könnyen fel lehet ismerni. Hogy a kisebb termetűek lába is leérjen, a nyereg széleit lekerekítették, illetve az ülés alatti rekeszben USB-aljzatot is elhelyeztek az okostelefonok töltéséhez.

A 745 cm3-es, soros kéthengeres teljesítménye a módosított szelepvezérlésnek, az új, elektronikus gázmarkolatnak és a továbbfejlesztett kipufogórendszernek köszönhetően négy lóerővel nőtt (59 LE), illetve a DCT-sebességváltó áttételezésén is változtattak. Az első három fokozat rövidebb, a négyes, az ötös és hatos gangokat viszont a takarékosabb üzem érdekében megnyújtották. Négy karakterisztika közül választhat a vezető, és ezentúl a Honda Állítható Nyomatékszabályozót (HSTC) is precízebben kalibrálhatja. Az X-ADV 35 kW-os, azaz A2-es jogosítvánnyal vezethető kivitelben is elérhető lesz.

NC750X
A mindenes
A roppant népszerű NC700X-et váltja fel az NC750X, melynek sorkettes blokkja négy lóerővel izmosabb (59 LE), mint eddig. Újdonság a csúszókuplung bevezetése, így gyors visszaváltásoknál sem kell a hátsó kerék blokkolásától tartania a pilótának, illetve a kuplung kapcsán fontos, hogy 20%-kal csökkent a kar behúzásához szükséges erő.

Az NC750X DCT-sebességváltós verzióban is elérhető lesz, a váltó működését pedig az Adaptív Kuplungszabályozó (Adaptive Clutch Capability Control) segíti, melynek segítségével lehetővé vált az átvitt nyomaték mértékének szabályozása. Ez természetesebb érzetet nyújt a gázadásoknál és -elvételeknél, illetve finomabbá teszi a gázreakciókat. A modell plexijét úgy alakították át, hogy hatékonyabb szélvédelmet nyújtson, illetve a „tankpúp” alatti rekeszt megnövelték, így már napellenzős sisakok is elférnek benne.

CB125R
Mint a nagyok!
Az ezres CBR kistestvérének tekinthető a CB125R. A Honda teljesen új, négyszelepes blokkot tervezett a típusnak, illetve a nyolcadliteresek mezőnyében itt mutatkozik be a Showa 41 mm-es „nagydugattyús” SFF-BP villája.

PCX125
Slágertermék
A PCX125-ös a Honda egyik legsikeresebb modellje, 2010-es megjelenése óta több mint 140 000 darab talált gazdára Európában. A teljesen új idomzat alatt a technikai alapok is módosultak, új acélvázat és egy minden korábbinál takarékosabb (2,1 l/100 km), rövidebb löketű egyhengeres blokkot fejlesztett a Honda. Optimalizálták a tengelykapcsoló és a szíjtárcsák működését is, hogy minél kisebb veszteséggel jusson el a teljesítmény a hátsó kerékre.

A vezető szempontjából az is fontos, hogy hossz- és oldalirányban egyaránt 30-30 mm-rel nőtt a lábtér, illetve hogy 2,4 literrel több csomagot nyelhet el a nyereg alatti rekesz (30,4 liter). A Smart Key névre keresztelt okoskulcs nemcsak a gyújtáskapcsolóhoz és az ülés alatti tárolórekesz nyitómechanizmusához kapcsolódik, hanem az – extraként rendelhető – 35 literes felső dobozt is nyitja-zárja. Működése rendkívül egyszerű, hiszen zsebre rakott kulcsot automatikusan zárja a top case-t, ha a vezető távol van, és nyitja, amint újra a jármű közelébe ér.

Forza
Letámadás!
Alapjaiban újul meg a Forza kínálat, frissül a 125-ös verzió, a 300-ast 350-es kivitel váltja, a kínálat csúcsára pedig érkezik a 750 cm3-es modell. A nyolcadliteres újdonsága a szélesebb tartományban állítható, elektromos mozgatású plexi, illetve mostantól a legkisebb Forzába is beépítik a HSTC kipörgésgátlót.

A 10 lovas gépnél jóval combosabb a 29 lovas 350-es verzió, amelynek blokkja lényegében új, a dugattyúk hűtését, a főtengelyt, és a szelepeket is módosították. A 125-öshöz hasonlóan itt is start-stop rendszer csökkenti a fogyasztást. Az új 750-es modellt viszont nem csak sorkettes, 59 lóerős erőforrás különbözteti meg a kisebb Forzáktól. Idomzata jóval sportosabb és az sem mellékes, hogy itt is elérhető a Smartphone Voice Control System.

CB125F
A kis csupasz
A Honda alaposan átdolgozta világszerte kedvelt 125-ös csupasz motorját, a CB125F-et. Az új színválaszték és a LED-es fényszóró a legfőbb változás kívülről, de technikai oldalon még több módosítás történt, hiszen új vázat terveztek a modellnek és az eSP léghűtéses blokk is friss – a 11 lovas erőforrás fogyasztását jelentősen, 27%-kal csökkentették. A szelepek mozgatását tűgörgős csapággyal ellátott görgős himbákra bízták, míg az áramtermelést ezentúl önindítóként is funkcionáló generátor végzi. A motorindítás és leállítás feladatát ezentúl egyetlen kapcsoló látja el, miként a távolsági fényszóró és a fénykürt is közös kapcsolót kapott. A CB125F a Honda olaszországi gyárából, Atessából gördül ki, a piaci bevezetés még az ősz folyamán megkezdődik.

SH350i
Európa kedvence
Az SH-sorozatból a 36 évvel ezelőtti európai premierje óta 36 millió példányt értékesített a Honda, vagyis a modell a nyugati nagyvárosok utcaképévé vált. A 2021-es modell könnyebb vázát és 51 cm3-rel nagyobb egyhengeresét formásabb idomzatba csomagoltak, de a lényeg továbbra is változatlan. Praktikus, kompakt felépítésű, síkpadlós motor, 16 colos első kerékkel.