Megjelentek az első motorosok a közutakon. Nem árt óvatosnak lenni, hiszen a féktelen száguldás könnyen bajhoz vezethet, idén is történt már motoros baleset. Király-Kollár Ramóna, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Nógrád Megyei Hírlap érdeklődésére elmondta, hogy a motorosok – a gyalogosok és kerékpárosok mellett – a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Ezáltal egyszerűbb közlekedési baleset során is súlyos, akár életveszélyes sérüléseket is szenvedhetnek. Ráadásul a motorkerékpár mérete miatt nehezebben észlelhető, mint más gépjármű, könnyebben kerül holttérbe. Éppen ezért is kell körültekintően vezetni. A sajtóreferens azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a legtöbb balesetet, úgy fogalmazott: a motorosok esetében, de a többi járműkategóriánál is a leggyakoribb okok között szerepel egyebek mellett a sebességtúllépés, az elsőbbségadási, valamint az előzési- és a kanyarodási szabályok megszegése.
Király-Kollár Ramóna felhívta a figyelmet arra, hogyan védhetik meg magukat a motorosok az utakon.
– Fontos, hogy a szezon indulásakor a sofőrök a több hónapos kihagyást követően készítsék fel járműveiket, és önmagukat is az újbóli közlekedésre, és kizárólag kifogástalan műszaki állapotú motorkerékpárral közlekedjenek. Mivel őket a személyautóknál szokásos passzív biztonságtechnikai megoldások nem védik, ezért elengedhetetlen a megfelelő védőfelszerelés viselése, valamint a vezetéstechnikai ismeretek fejlesztése is. Ezen túlmenően mindegyiküknek szükséges a bukósisak viselése, valamint a motorozáshoz használatos protektorral ellátott védőruházat is – hangsúlyozta a sajtóreferens.

Sokan kihasználják a motorkerékpár gyorsaságát, ez pedig balesetet is okozhat
Fotó: H. M. / NMH

Fő az óvatosság
A balesetek elkerülése érdekében fontos, hogy a közlekedésben körültekintően vegyenek részt a motorosok, betartsák a sebességhatárokat, az elsőbbségre, előzésre és kanyarodásra vonatkozó szabályokat – figyelmeztet a rendőrség. Amennyiben mindennek eleget tesznek, semmivel sem veszélyesebbek, mint a közlekedés többi résztvevője. Király-Kollár Ramóna kiemelte: a látás nagyon fontos a bukósisakon keresztül is, ezért elindulás előtt mindig alaposan meg kell tisztítani. Dr. Körmendi Sándor közlekedési szakjogász korábban elmondta: sokan kihasználják a motorkerékpár gyorsaságát és olyan előzési manővereket hajtanak végre, amelyekből csak nagy szerencsével kerülnek ki épségben. Ugyanakkor nem közlekedik mindegyik motoros felelőtlenül. A közúti közlekedés egyéb résztvevői a motorkerékpárosokat még jó látási viszonyok között is nehezen észlelik, sőt sebességüket is nehezebben mérik fel, ezért fontos az odafigyelés.