1970-ben a Harley-Davidson bemutatta vadonatúj, 750 cm3-es, négysebességes, 90 lóerős V2-es blokkal szerelt motorját, az XR750-t, melyet kifejezetten a Flat Track (döngölt pályás) versenyekre fejlesztettek. Amikor ezt a motort megalkották, még nem is gondolhatták a mérnökök, hogy művük a világ legsikeresebb Flat Track motorja lesz, arra rendeltetett, hogy uralja a bajnokságot az 1970-es évek elejétől egészen napjainkig.

Az XR750 sikereit 2007-ben Kenny Coolbeth tovább erősítette azzal, hogy egymás után kétszer is megnyerte az amerikai Flat Track versenysorozatot. Ebben az évben a connecticuti Coolbeth és csapattársai – Jared Mees és Bryan Smith – szerezték meg az első, második és harmadik helyet a Harley-Davidson “Wrecking Crew” csapata számára.

Az XR1200 bevezetését 2008-ra tervezték, és találni sem lehetett volna alkalmasabb időpontot arra, hogy a versenymúltat megünnepeljék az új modellel. Az egyedülálló XR750 verseny DNS-e fellelhető az XR1200 génjei között is, ez a biztosíték arra, hogy egy csapásra meghódítja a motoros világot. Azóta, hogy 2006-ban Németországban bemutatták a prototípust, a kereskedők és a vásárlók is izgatottan várják, hogy mikor kezdődik meg a sorozatgyártás.

Az XR750 versenysikerei vitathatatlanok. Számos versenyzővel a nyergében a motor 28-szor nyert az elmúlt 36 AMA (Amerikai Motorkerékpárosok Szövetsége) bajnokságon.

“Kenny Coolbeth sikere a 2007-es szezonban tovább erősítette a Harley-Davidson XR750 hírnevét, mely szerint minden idők legsikeresebb versenymotorja” – nyilatkozta Matthew Knott a Harley-Davidson Europe-tól. “Az XR1200 prototípusának bemutatásakor hihetetlenül pozitív visszajelzéseket kaptunk. Ez tagadhatatlanul arra enged következtetni, hogy növekszik az érdeklődés a versenypályák ihlette Harley-Davidson motorkerékpárok után, így nagy várakozással tekintünk a 2008-ban bemutatásra kerülő motorkerékpárra” – tette hozzá Knott.

A Flat Track verseny az Egyesült Államokra kiterjedő sorozat, ahol a motorok 1 mérföld hosszú, ovális alakú, keményre döngölt talajú pályán versenyeznek. A versenygépek – ahogy az európai versenypályákon – forgó hátsó kerékkel csúsznak be a kanyarokba tartva az egyensúlyt, habár európai megfelelőikkel ellentétben a kanyarsebesség gyakran még magasabb is. Néhány motor 120 mérföldes (200 km/h) óránkénti sebességgel halad. A motorokat 750 cm3-es, V2-es blokkal szerelik, amit speciálisan a Flat Track versenyekre kialakított vázban rögzítenek. További érdekesség, hogy a motorok nem rendelkeznek első fékkel.

A bajnokságot az Egyesült Államokban rendezik a nyári hónapokban, az első versenyre rendszerint márciusban kerül sor, míg az utolsó futam szeptember végén, vagy október elején zajlik. A Flat Track versenyek tradicionális helyszíne az Illinois állambeli Springfieldben található Fairgrounds Mile versenypálya, ahol az első AMA bajnokságot rendezték 1937-ben.

A versenysorozat ugródeszka MotoGP szerepléshez is, olyan nemzetközileg ismert sztárok, mint Nicky Hayden és Kenny Roberts is a Flat Track versenypályákon kezdték meg versenyzői pályafutásukat.

A Harley-Davidson gyár csapata – becenevén a “Wrecking Crew” (Romboló Brigád) – 1914 óta állandó szereplője a Flat Track versenyeknek. A Wrecking Crew csapat legsikeresebb tagja Scott Parker volt, aki kilenc bajnoki címével rekordot állított be a sorozatban. Kenny Coolbeth az AMA sorozatban elért két egymást követő győzelmével méltó utóda Scott Parkernek, aki a sorozat minden idők legsikeresebb versenyzője volt.

Miután 1914-ben William S. Harley először indult Harley-Davidson motorkerékpárjával motorversenyen, a csapat gyorsan megalapozta vezető pozícióját futamgyőzelmeivel és az elnyert bajnoki címekkel. “A Harley-Davidson motorokkal szinte a gyár megalakulása óta versenyeznek, először független tulajdonosok indultak a motorokkal, aztán 1914-től hivatalos gyári versenycsapat is rajthoz állt” – mondta Bill Jackson, a Harley-Davidson levéltárának igazgatója.

A Wreckig Crew - ahogy neve is sugallja – uralta a versenyhétvégéket épp úgy, ahogy napjainkban a Kenny Coolbeth, Jared Mees és Bryan Smith alkotta csapat viszi győzelemre.

A bemutatott XR1200-ról további adatok a motor piacra dobását megelőzően, rövidesen elérhetőek lesznek.