Fotó: Stefler Balázs

A BMW főkonstruktőre, Max Friz 1922 decemberében terítette ki az íróasztalra az első BMW motorkerékpár tervrajzát, amelynek a központi elemét egy 2 hengeres, négyütemű boxer erőforrás jelentette. Majd egy év sem telt el ezután és 1923 szeptemberében már a nagyközönségnek prezentálták a legendás R 32-est. Hogy mennyire zseniális alkotás volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy két műszaki megoldás mellett a mai napig kitart a BMW: a boxermotorhoz és a kardánhajtáshoz nem véletlenül ragaszkodnak, ezeknek a konstrukcióknak bizonyos előnyei most is ugyanúgy érvényesek, mint 100 évvel ezelőtt. Mivel az R 32-esben a boxer blokk határozott meg mindent, és köré építették az egész motort, a BMW a kerek évfordulót ünneplő jubileumi modellnek is pontosan ilyet választott, vagyis amelynél a blokk különösen meghatározó.

Büszkén hirdeti az R 18-as, hogy Berlinben készült. A fordulatszámot a digitális rész jeleníti meg

A 3 éve piacon lévő R 18-as cruiser abból a szempontból is ideális választás, hogy tankja és sziluettje is az R 32-est idézi. A mindössze 1923 példányban készülő 100 Years kivitel már első ránézésére is guruló műtárgy, a krómozott tank és a vörös, steppelt ülés rögtön a tudtunkra adja, ez a motor nem egy mezei kétkerekű. Sőt, a nyitott kardánhajtás és a kipufogókban ízlésesen megjelenő márkajelvény árulkodik róla, hogy a BMW a legapróbb részletekre is figyelt. Az egész annyira minőséginek hat, ami igazi ritkaság a motorkerékpár-iparban. De a lényeg mégiscsak a motorblokk!

Csak hogy mindenki biztos legyen a márkában: BMW jelvényt helyeztek el az erőforrás elülső részén

Az 1802 cm3-es boxer 2 hengeres döbbenetes látvány, mindene hatalmas, a szelepmozgatásért felelős tolórudak, a leömlők és hengerfej is XXL-es méretűek. Amikor pedig beindítjuk, szabályosan lök egyet a rajta ülő motoroson. Az sem szokványos a többi boxer BMW-hez viszonyítva, hogy itt van vibráció. Nem is kevés, és szerintem nem is egy kellemes, pulzáló lüktetésről van szó, de az biztos, hogy a karaktere egyedi. Egészen alacsony fordulatról húz, a hosszú áttételezés ellenére a 91 lóerő és a 158 Nm (!) párosa mindent megold. A gyorsulás remek és a fékek crusieres viszonylatban is csúcskategóriásak, ám a fizika törvényeit ez a motor sem tudja meghazudtolni.

A dombornyomású, vörös üléskárpit a 100 Years modell egyik legfőbb ismertetőjegye

A 345 kg-os tömeg, a hosszú tengelytávolság és az üléspozíció nem támogatja a dinamikus közlekedést, a lábtartók nagyon hamar gátat szabnak az élvezetnek. Ezzel még együtt lehet élni, de valahogy az az érzésem, hogy az ergonómia nem játszott fontos szerepet a tervezésnél. Van egy széles kormány, amely messze van az alacsony üléstől, és mivel a kiálló hengerek miatt nem lehet előretolt lábtartókat alkalmazni, a trepnik nagyon hátul és közel vannak. Orángután karok és rövid lábak kellenének! A kiálló hengerek és a hátratolt trepni miatt a váltások sem annyira egyszerűek, ugyanakkor meg kell hagyni, hogy ennyire finoman és precízen működő sebességváltó ritkaságszámba megy ebben a kategóriában. Itt nincs csattogás, az R 18-as nagyon finoman veszi a fokozatokat. Az sem mellékes, hogy a kuplung működtetéséhez nem kell vasmarok, illetve, hogy a retró stílus nem zárja ki a naprakész technikát. Tempomat, nappali fény, adaptív kanyarvilágítás, üzemmódválasztó, illetve sok-sok vezetéstámogató rendszer fokozza a kényelmi és biztonsági színvonalat.

Egy hosszabb túrához ugyan szívósnak kell lenni, a BMW kofferszettet is kínál a típushoz

A BMW-től megszoktuk, hogy nem szégyenlősek az árazásnál, ám bármennyire is arcpirítóan hangzik, az R 18-as 8,6 milliós ára a kategóriatársakhoz képest kedvező. A Harley-Davidson hasonszőrű modelljeinél jóval olcsóbb az R 18-as szinte bármelyik változata, és a jubileumi kiadás 10,9 milliós árcédulája sem vészes ebben az összehasonlításban. Persze el kell fogadni, hogy a stílus és a szépség jelen esetben is követel némi kompromisszumot. Az R 18-asnak mindenképp helye van egy BMW-s álomgarázsban, de csak akkor, ha mellette ott van egy praktikus GS vagy egy RT…

Eszméletlen látvány a két kiálló henger, és persze a kipufogók sem átlagosak

TETSZETT
• egyedülálló stílus
• minőségi benyomás
• fékrendszer
• működése
NEM TETSZETT
• dönthetőség
• üléspozíció

ÖSSZEGZÉS
A felépítéséből adódó sajátosságok jelentősen befolyásolják a dönthetőséget és a komfortot, ugyanakkor az R 18-asra nem csak motorként, hanem inkább műtárgyként kell tekinteni. A jubileumi kiadás egészen biztosan gyűjtői kincs lesz.

BMW R 18 100 YEARS
Összlökettérfogat: 1802 cm3
Hengerek/szelepek: B2/8
Max. teljesítmény: 67 kW (91 LE) 4750/perc
Max. forgatónyomaték: 158 Nm 3000/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1731 mm
Ülésmagasság: 690 mm
Üzemanyagtank: 16 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R19 / 180/65 R16
Menetkész tömeg: 345 kg
A modell alapára: 10 196 100 Ft