Fél évszázaddal ezelőtt fejezték be a cseh Cezeta robogók gyártását, és most a korabeli stílust idéző járművel támad fel a márka. Ránézésre a karosszériához nem nyúltak, ami a mai karcsú és rövid robogókhoz képest bizony megnehezíti majd az autók közötti előrejutást.

Cserébe sokkal feltűnőbb a megjelenés, és az első kerék fölött is találunk egy csomagtartót. A Type 506-as Cezeta legnagyobb újdonsága az akkumulátoros-elektromos hajtás. A 4,8 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorban 75-85 km megtételére elegendő energiát lehet tárolni, az opcionális regeneratív fék megrendelése esetén akár a 100 km-t is elérheti a hatótávolság. Normál konnektorról lehet tölteni az akkumulátort, a teljesen lemerült telepet nagyjából 4,5 óra alatt töltődik fel.

A hajtómotor a hátsó kerékagyban található, gondozásmentes, maximális teljesítménye 6,8 lóerő. A legszebb az egészben, hogy a robogóhoz adott program segítségével bármilyen laptoppal a tulajdonos be tudja állítani, milyen legyen a „gázreakció”, azaz mennyire élénken induljon meg, amikor az ember megcsavarja a menetkart.

Pontos árakat majd akkor tud megnevezni a Cezeta, ha beindul a sorozatgyártás, de előzetesen annyit közöltek, hogy nagyjából 9000 euró lesz az alapgép ára. A jelentős mértékű kézi munka (a sok dísz elhelyezése) miatt sokkal olcsóbb nem tud lenni a Type 506. Ezen felül három jelentős extrát lehet majd kérni. A technológiai csomag 400 euróért riasztót, immobilizert, GPS-lokátort, regeneratív féket és okostelefon tartót (töltővel) jelent. A stílus csomag ára 600 euró, az alap piros-fehér vagy kék-fehér szín helyett fekete-fehér lesz a karosszéria, és sokkal több a krómdísz. Az igazi különlegesség a 300 eurós LED-fényszóró, amelynél a főfényszóróban a fénykibocsájtó diódákat a brüsszeli Atomium-ot mintázó tartóban helyezik el.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!