Hunya László a konferencia házigazdája egy rövid történeti áttekintéssel nyitotta meg a konferenciát. Rámutatott, hogy a válság átalakította a piacot: amíg korábban a motor divatcikk volt, addig mára egyre inkább mint közlekedési eszköz kerül az előtérbe. Mint elmondta a konferencia célja e változások áttekintése.

A B125-ös jogosítvány bevezetésének nyugat-európai tapasztalatairól és a motorozás jövőjéről beszélt előadásában Zách Dániel újságíró. Rámutatott, hogy az üzemanyag árak növekedése miatt a motorkerékpár, mint praktikus közlekedési eszköz előtérbe került. Az előadó szerint alternatívát kell mutatni azoknak, akik akár a tömegközlekedés, akár az autózás alternatívájaként használhatják a motorkerékpárt. Erre kínál lehetőséget az új B125-ös törvény, mely európai tapasztalatok szerint kedvező hatással van a robogó eladásokra.

Megállhat a piac csökkenése?

Szloboda Tamás a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének motoros szekcióvezetője elmondta, hogy évek óta csökken a motorkerékpárok értékesítése, ami miatt pesszimizmus jellemzi a piacot. Azonban ez a B125 hírére megváltozni látszik. A szakember kifejtette, hogy amíg a ’90-es éveket a szélsőségek jellemezték a piacot, addig ma már az ésszerűség hajtja az embereket és a mindennapi közlekedési eszközként való használat kerül előtérbe.

A vevő paradoxona: nem az ár számít?

Hunya Erika a Shox Motoros Áruház marketing vezetője egy frissen végzett kutatás eredményein keresztül mutatta be, hogy mi az, ami a vevőknek ma igazán fontos. Mint elmondta a korábbinál gyorsabban változnak a vevői szokások. A kutatás rámutatott, hogy a motorozás érzelmi kötődés. Például a vevők még évek múltán is emlékeztek arra, hogy mit vásároltak, sőt azt is tudják, hogy mit fognak vásárolni, van a fejükben egy álom lista. Megdöbbentő adat, hogy a vevők elmondása szerint alig 5 százalékuknak számít az ár, azonban a vevők negyede hűséges egy bolthoz. Egy motorosüzlet kiválasztása esetén három fontos szempontja van a vevőknek: a távolság – ha a terméket megkapja a közeli üzletben, nem megy máshová – , az ismerősök ajánlása és az internetes keresők találatai is sokat nyomnak a latban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!