Nem egyszerű modellfrissítésről, hanem rögtön második generációs túraautóról beszél a Porsche a Panamera megújulásával kapcsolatban, mindezt azért, mert a konnektorról tölthető hibrid változat az első ilyen típus a luxuskategóriában.

A Porsche Panamera S E-Hybrid piacra dobásával egy időben megszűnik a normál hibrid gyártása. Az új változatban a kerekeket hajtó elektromotor csúcsteljesítménye 95 lóerő, ami duplázás, a lítium-ion akkumulátor kapacitása pedig 9,4 kWh, ami ötszöröse a korábbi nikkel-metál hidrid egységnek. Normál konnektorról 4 óra alatt lehet feltölteni a telepet, ipari áramról 2,5 óra alatt végezhető el ez a művelet. A nagyobb elektromos- és ezáltal rendszerteljesítmény ellenére az autó szabványos fogyasztása 7,1 l/100 km-ről 3,1 l/100 km-re (!) csökkent, akkumulátorról 18-36 km-es távolságot tud majd megtenni az óriásporsche, amely ekkor 135 km/órás tempóval képes haladni. Egyébként 270 km/óra a végsebessége, a 100 km/órás tempót 5,5 másodperc alatt éri el.

A másik nagy újdonság az Executive névre keresztelt, nyújtott karosszéria. Ebben az esetben 15 centivel több hely áll a hátul utazók rendelkezésére, akik szériában a élvezhetik a kétszemélyes hátsó pad nyújtotta előnyöket. A motorkínáltban két újdonság van, az egyik a 4,8 literes, szívó V8-ast váltó 419 lóerős 3,0 literes V6-os biturbó, a másik pedig csak jövőre lesz majd elérhető. Akkor a jelenlegi 3,0 literes V6-os dízelt (240 LE) egy 300 lóerős dízellel váltják, valószínűleg a biturbó TDI-ről lehet szó. Erről többet majd egy év múlva tudunk majd meg, a felfrissített Porsche Panamera egyébként a Sanghaji Autószalonon debütál.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!