A megfelelő autó volt a megfelelő időben az első Volkswagen Golf, hiszen az olajválság idején a vásárlóknak csak egyvalami számított: az alacsony fogyasztás. Eleinte 1,1 és 1,5 literes benzinmotorokkal kínálták a kompakt autót, majd 1976 szeptemberében, alig két hónappal a GTI érkezését követően piacra dobták az 1,5 literes, 50 lóerős dízellel szerelt változatot.
vw2
Az Audi EA287-es motorját vették alapul a fejlesztőmérnökök a dízel megalkotásához, amelyet aztán teljesen újra kellett tervezni. Nagyobb kapacitású lett a hűtőrendszer, a főtengelyt, dugattyút, csapszegekt, hengerfejet és a fogasszíjat is meg kellett erősíteni. Örvénykamrák kerültek a hengerfejbe, és mivel nem volt szükség gyújtáselosztóra, annak a helyére építették a vákuumpumpát, amely a fékrásegítőhöz volt szükséges. A forgóelosztós adagolót a fogasszíjról hajtották, így fizikai méreteit tekintve tulajdonképpen akkora volt az 1,5 literes dízelmotor, mint az 1,5 literes benzines.
vw3
Annak ellenére, hogy sem az eleinte 50, később 1,6 literes lökettérfogattal és 54 lóerővel rendelkező dízelmotor nem volt csendes és kulturált járású (nem kapott az eltérő zajhoz- és vibrációhoz hangolt szigetelést a dízel), a vásárlók megkedvelték, összesen mintegy hatmillió Golf I-es készült, ezek közül nagyjából egymillióban volt ilyen erőforrás. Eleinte egyébként a hirtelen alacsony fogyasztású autókat követelő nagy flottáknak (pl. rendőrség) szánták a dízelt, amely aztán váratlan siker lett a magánvásárlók körében is.

vw4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!