Bár az év eleje kissé pesszimistábban indult, a második negyedév a szokásos szezonális erősödésnél is nagyobb forgalomnövekedést produkált – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – Eközben az év eleji kisebb árcsökkenés is kompenzálódott: jelenleg valamennyi kategóriában szinte hajszálpontosan ugyanott állnak az átlagárak, mint egy évvel ezelőtt.

A jelenlegi piaci tendenciákat vizsgálva úgy tűnik, van még tere a Használtautó-index további emelkedésének. Az év közepére ismét felgyorsult a használtautó-import növekedése: az első félévben 30 százalékkal bővült ez a szegmens az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Havonta erősen változó intenzitással, de átlagosan 12 százalékkal nőtt az újonnan forgalomba helyezett személyautók száma is. Mindez áttételesen növekvő forgalmat generál a hazai használtautó-piacon is, hiszen a fenti adásvételek az esetek zömében egy korábbi autó lecserélését jelentik. Ezzel párhuzamosan kismértékben az árak is felfelé mozdulhatnak, mivel időközben a forint ismét jelentősen, 315 forint/euró körüli szintre gyengült, a drágább import pedig a helyettesítő hazai kínálatot is felértékeli.

A használtautó-piac összetétele

Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom legnagyobb részét, 30 százalékot az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki. A használtautó-behozatal hatása érezhető abban, hogy lassan, de folyamatosan nő mind a közép-és felső középkategóriába (jelenleg 29 százalék), mind az egyterűek kategóriájába (jelenleg 11 százalék) tartozó autók aránya a teljes piaci forgalmon belül.


A leggyakrabban gazdát cserélő személyautó-típusok ebben az időszakban is az Opel Astra, a Suzuki Swift és a VW Golf voltak: az adásvételi szerződések 17 százaléka e típusok egyikére köttetett.

2015. II. negyedév:

Használtautó-index: 135,2 (+12,4 %)
Kínálati átlagár (ezer Ft): 1.555 (+1,2 %)

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!