A múlt héten egyszerre kerültek be a kínai védjegy-adatbázisba a piacon egymással konkuráló (azért földrajzilag elkülönített területeken értékesített) FAW-VW ID.4 Crozz és a SAIC-VW ID.4 X villanymotoros szabadidő-autók, utóbbiról meglehetősen rossz minőségű képek láttak napvilágot. Ezt orvosolták most a szintén a gyárból, mégpedig a fotóstúdióból kikerült képek segítségével – a hivatalos leleplezés továbbra is várat magára. A mostani képeken már jól látszik a forma minden részlete, Európában várhatóan ez a külső lesz majd az alapáras megjelenés a Volkswagen ID.4-esnél. A SAIC-VW ID.4 X csak 204 lóerős teljesítménnyel lesz elérhető, 160 km/órára korlátozott végsebességgel és 500 km-t meghaladó (nem közölték, milyen szabvány vagy mérési módszer szerint) hatótávolsággal. A sorozatgyártás az év vége felé indul majd, mert még építik a SAIC-VW MEB autókra specializálódott új gyárát.

A FAV-VW kooperáció által kínált ID.4 Crozz ennél sokkal hamarabb kapható lesz, hiszen annak már megkezdték a sorozatgyártását is az előszériával, szóval még a nyáron beindul majd a nagysorozatú termelés, ami egyben azt is jelenti, hogy a hivatalos leleplezésre is hamarosan sor fog kerülni.