Nem mintha nagyon titkolni kellene az új Kia Sorento szabadidő-autót, hiszen azt már láthatták leleplezve nálunk is, de a gyár úgy vélte, hogy a hivatalos kommunikációban először közreadott rajzok túlságosan keveset árulnak el az új modellből, ezért gyorsan újabb rajzokat adott közre. Ezeken már jól látható a végleges megjelenés, és a műszerfal is.

A műszeregység és 12,3 colos képátlójú monitor, a központi érintőképernyő 10,25 colos darab, és a klímakonzol is érintőképernyőt jelent ez utóbbi alatt. Minden motorhoz nyolcfokozatú automatikus váltó csatlakozik, ezt forgókapcsolóval lehet vezérelni. Koreai források szerint 4 centivel növekszik a tengelytávolság, a motorkínálatban pedig 2,5 literes szívómotort, 2,2 literes turbódízelt és 1,6-os turbómotort használó öntöltő hibrid hajtást találunk majd kezdetben, később plug-in hibrid változat is várható.