Az ÖAMTC szervezésében került 1982-ben megrendezésre az első Golf GTI találkozó Maria Wörth településen, a Wörthersee nevű tó partján, és egészen 2019-ig egyre nőtt a rendezvény népszerűsége, annyira, hogy az már komoly terhet rótt a kisváros életére – még az utolsó 3 évben is, amikor a koronavírus-járvány miatt hivatalosan lemondták annak megrendezését, a szerte-Európából érkező VW-rajongók akkor is összegyűltek a településen és annak környékén. Ennek most vége, mert Maria Wörth település olyan döntést hozott, hogy a fenntarthatóság jegyében a jövőben nem kíván helyt adni olyan nagyszabású autós rendezvényeknek, amelyeken nem környezetbarát járművek jelennek meg, azaz eddig ismert formájában nem rendezik meg a WörtherseeTreffen nevű találkozót.

A rajongók nem hagyják annyiban a dolgot, először is fekete lepellel borították a GTI-szobrot és gyertyákat is kihelyeztek oda, ezen felül február 18-án 18:30-ra demonstrációt szerveznek Reifnitz-be. A helyi turizmusban érdekelt vállalkozók se értik a döntést, akik szerint semmilyen előzetes megbeszélést nem tartottak az őket is jelentős mértékben érintő döntésről, és kerekasztal-beszélgetésre hívják Maria Wörth vezetőit.