Egyszerre több helyen is zajlik a következő, Spectre című James Bond mozi forgatása, jelenleg készülnek az autós felvételek, amelyekben a kifejezetten a mozihoz készített Aston Martin DB10-es mellett a Jaguar C-X75-ös tanulmányautója is szerepet kap.

A filmvászon sok mindent elbír, például azt is, hogy egy üldözéses jelenet kezdetét Angliában vették fel a Blenheim palota parkolójában, majd Róma utcáin száguldoznak tovább az autók. A tíz darab DB10-es között van olyan példány is, ahol a valódi sofőr a tetőre épített ülésből irányítja az autót, az utastérben helyet foglaló főhős csak kamu-kormányt teker; legalább nem vetített háttérrel készítik a belső felvételeket.

Furcsa látni egyébként, hogy úgy próbálnak olaszországi hangulatot teremteni a brit kastélynál, hogy az ott felsorakozott autókra mind római rendszámtáblát raknak. Ott azonban hibáztak, hogy még a legújabb luxusgépeken is a régi rendszámot látjuk, noha arrafelé is már Uniós színű hatósági jelzéseket adnak ki.

Nyilvánvaló, hogy a film készítői a lehető legtöbb részletet igyekeznek élesben felvenni, az egyik vágókép készítése közben a kaszkadőr-sofőrök majdnem összetörték a méregdrága autókat, ahogy az alábbi felvételen is látható.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!