Egyre profibb módon támadja az európai piac legnagyobb, kompakt szegmensét a Hyundai, jövőre már nem nagyon marad olyan szegmense a kategóriának, ahol nem lesz autójuk. A környezetbarát járműre vágyóknak kínálják majd a hibrid, hálózatról tölthető hibrid vagy akkumulátoros-elektromos hajtással rendelkező Ioniq típust, az i30-as modellcsaládot pedig átalakítják, az ötajtós és a kombi mellett a jövőben nem háromajtós karosszériát kínálnak, hanem egy négyajtós kupét – ami egyben a Veloster utóda is lesz. Most az alap i30-ast, az egyszerű ötajtóst ismerhetjük meg pár fénykép és egy rövid videó erejéig.

A Párizsi Autószalonon debütál az új generáció, a forgalmazása majd jövő tavasszal indul meg. Az eddiginél kétszer több (53%) a nagyszilárdságú acél aránya a karosszériavázban, a csavarodási merevség 20 százalékkal javult, ami a kezelhetőséget is javítja. 4,34 méterre (+4 cm) nőtt a hossz, a tengelytávolság 2,65 méter; kategóriájának egyik legtágasabb utasterét ígérik, a csomagtér mérete alaphelyzetben 395 liter, támladöntés után 1301 liter.

Ahogy az manapság megszokott, rengetegféle elektronikus segéd lesz elérhető, úgymint távolság- vagy sávtartó segéd, itt debütál a Hyundai új fáradtságfigyelője, amely hang- és lámpajelzéssel veteti észre magát, ha azt érzékeli a vezető reakciói alapján, hogy csökken a figyelme. Alaphelyzetben 5, felár ellenében 8 col képátlójú érintőképernyő van középen, Apple CarPlay és Android Auto kapcsolódási lehetőséget kínál már alaphelyzetben is az i30-as.

Az alapmotor 1,4-es benzines 100 lóerővel, a következő lépcsőfok 1,0 literes turbó 120 lóerővel, a csúcsot pedig első körben az új fejlesztésű, 1,4-es, 140 lóerős turbómotor jelenti. Dízelből az 1,6-os lesz választható, 95, 110 vagy 136 lóerővel. Alaphelyzetben hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót kap a Hyundai i30-as, a két erősebb dízelhez és a turbós 1,4-eshez felár ellenében 7 fokozatú, dupla kuplungos egység is választható. Úgy egy évvel a piaci rajtot követően várható a 300 lóerő körüli i30N, az ötajtós és a négyajtós kupé karosszériával lesz választható ez a forró ferdehátú.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!