Tavaly szeptemberben ismerhettük meg a 2013 óta kínált Infiniti QX60-as szabadidő-autó új generációjának előzetesét, amihez hű maradt a most bemutatott szériaváltozat. Megmaradtak a Vitarát idéző vonalak, az első- illetve hátsó lökhárító krómozott betétje kályhaezüstre szelídült, utóbbiak úgy néznek ki, mintha oldalanként két-két befalazott kipufogó-végződése lenne az autónak, miközben csak a jobb oldalon van egy szimpla, kis átmérőjű kipufogócső.

Egyelőre csak a csúcs-felszereltségnek számító Autograph modell belsejéről vannak képek, ahol szinte minden szabad felületet díszvarrással bőven ellátott bőr borít, kettős varrással látják el a peremeket, az ülésen dombornyomott minták is vannak, a műszerfalra nyílt pórusú fabetét kerül. A harmadik sorba már csak szimpla bőrkárpit jut, az ide szorulókat a korábbinál több hellyel kárpótolták. Teljesen digitális a műszerfal, a kormány mögött egy 12,3 colos monitor, középen egy 12,3 colos érintőképernyő található, a szellőzéskonzol is érintőképernyő, és elérhető fel-a-fejjel kijelző is.

A motor marad a 3,5 literes V6-os szívó 300 LE/366 Nm teljesítménnyel, de a testvérmodell Nissan Pathfinderhez hasonlóan itt is megszabadultak a fokozatmentes automatikus váltótól, helyette kilencfokozatú automatát használnak; a legnagyobb előrelépést a 2722 kg-os vontatási kapacitás jelenti, ami 20%-kal magasabb a korábbinál. A feláras összkerékhajtás új központi differenciálművet és fékezéses differenciálzárat kap.