Lassan beérik az a minőségi forradalom, amit Bo Andersson cégvezető indított el a Lada gyárban. Nem csak a terméket javították, de létrehoztak például egy olyan telefonközpontot, ahol 0-24 órában várják az orosz fogyasztók és márkakereskedők telefonhívásait az esetleges problémákról. Minden bejelentést 24 órán belül kivizsgálnak, ha a hibás alkatrészt is megkapják, akkor annak a vizsgálatával is végeznek 24 óra alatt – a gyári és a beszállító mérnökei közösen dolgoznak a megoldáson. Ezen kívül nemrég a gyár bekeményített, és nagyon szigorú, Oroszországban korábban csak a külföldi gyártók által megkövetelt alaki és minőségbiztosítási követelményeket írt elő a márkakereskedőinek.

Ormos Péter, Markó Zoltán és Ormos István, a Lada Hungary tulajdonosai és vezetője Ormos Péter, Markó Zoltán és Ormos István, a Lada Hungary tulajdonosai és vezetője

A Duna Autó Zrt-nél az új tulajdonosi generációt képviselő Ormos Péter tette fel a kérdést édesapjának tavaly ősszel, hogy mi lenne, ha a Lada márkával is foglalkoznának? Először is írtak egy levelet a gyárnak, amire nem kaptak választ. Aztán márciusban megkeresték Markó Zoltánt – aki ma a Lada Hungary ügyvezetője -, hogy készítsen egy 50-60 oldalas projektleírást, amit szintén elküldtek a gyárnak, de első körben erre se kaptak választ. Aztán hosszas telefonálások után kiderült márciusban, hogy rossz helyre küldték az anyagokat, amikor végre jó emberhez került a dosszié, rögtön a következő hétre meginvitálták a magyarokat a Lada forgalmazók togliatti konferenciájára, aztán miután a gyár megvizsgálta a Duna Autó szakmai és anyagi hátterét, július 1-én már alá is írták a szerződést.

Markó Zoltán okkersárga ezerötös Ladán tanult vezetni Markó Zoltán okkersárga ezerötös Ladán tanult vezetni

Ez jelentette a komoly előkészítő munka kezdetét, jelenleg is folynak a tárgyalások arról, hogyan módosítsák a gyár által támasztott alaki és minőségbiztosítási elvárásokat a helyi igényekhez; a jelenleg 19 márkával foglalkozó Duna Autónak bőven van tapasztalata e téren. Az óbudai Zay utcában található telephelyen már megkezdődött a központi, 340 négyzetméteres Lada szalon építése, november elején várható az ünnepélyes átadás.

Már építik a központi Lada szalont az óbudai Zay utcában Már építik a központi Lada szalont az óbudai Zay utcában

Nem sokkal ezt megelőzően, szeptemberben adják közre a magyarországi Lada választék pontos műszaki adatait, árait – a gyár még dolgozik az Euro 6-os tisztaságú motorokon, ezért még ők se tudnak pontos teljesítményeket. Nagyságrendileg az 1,6 literes, nyolcszelepes négyhengeres 80-85 lóerős, a tizenhatszelepes 100-105 lóerős lesz, 5 fokozatú kézi kapcsolású vagy robotizált váltót lehet majd kérni hozzájuk. Aztán lesz még a Granta Sport és a Kalina Sport, amelyek 1,6 literes, 120-125 lóerős szívómotort és módosított áttételezésű 5 fokozatú, kézi kapcsolású váltót kapnak.

Kilenc típussal kezd a Lada hazánkban, jövőre jön a Vesta és az X-Ray, 2017-ben pedig a Niva új generációja Kilenc típussal kezd a Lada hazánkban, jövőre jön a Vesta és az X-Ray, 2017-ben pedig a Niva új generációja

Kilenc autó lesz elérhető a forgalmazás újbóli megindulásakor Magyarországon, a Granta lépcsős hátú és ferdehátú karosszériával, a Kalina 5-ajtós és kombi, illetve utóbbi alapjára épülő Cross változat, no meg a 4×4 és a 4×4 Urban. Utóbbi a klasszikus Niva, csak a nevet nem használhatják a Chevrolet-val kötött megállapodás értelmében – már folynak a tárgyalások a név visszaszerzéséről. Az automotor.hu-n korábban már olvashattak egy villáminterjút a hazai Lada forgalmazás újraindulásáról, jól jelzi a dolgok gyors változását, hogy ahhoz képest is van már új információ: a törvényi minimumnál sokkal nagyvonalúbb garanciát fognak kínálni, erről csak később közölnek részleteket, amikor a gyár is rábólint. Árakat vagy árszintet még nem neveztek meg, csak annyit, hogy nem lesznek fapados Ladák, használható felszereltségű autókat kínálnak majd versenyképes áron, és ez igaz lesz majd a Lada Sport műhelyében kézzel összeszerelt Kalina Sport és Granta Sport autókra.

Az új Vesta belseje - ezt már kezdettől fogva az európai piac meghódítására tervezték Az új Vesta belseje – ezt már kezdettől fogva az európai piac meghódítására tervezték

A központi autószalon mellett a forgalmazó szándékai szerint még négy értékesítési ponttal (keleten és nyugaton 2-2) indulnak, emellett több szervizpontot is szeretnének kialakítani, a végső cél az országos lefedettségű márkakereskedői-hálózat kialakítása. Ebben nagy segítséget jelentenek majd a jövőre érkező új autók, a Vesta a nyáron jön, az X-Ray nevű, csak elsőkerékhajtással készülő szabadidő-autó 2016 vége felé jön meg, 2017-ben pedig a 4×4, azaz Niva utóda lesz a nagy dobás. Utóbbi marad kőkemény terepjáró, retrós megjelenéssel de modern műszaki tartalommal. A jelenlegi Lada tulajdonosok pedig annak örülhetnek majd, hogy egészen a hetvenes évekig visszamenőleg lehet majd gyári alkatrészeket vásárolni a márkaszervizekben és márkakereskedésekben.

Légkondi, ülésfűtés, elektromos ablak és tükör - nem bírnak eleget készíteni a Lada 4x4 Urban-ból az orosz piac számára Légkondi, ülésfűtés, elektromos ablak és tükör – nem bírnak eleget készíteni a Lada 4×4 Urban-ból az orosz piac számára

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!