Fotó: Molnár Péter

Európában egyedülálló tűzszimulációs berendezést adtak át csütörtök délután a Debreceni Tűzoltó Kiképző Akadémia, a DETKA Oktató Kft. telephelyén. A Debreceni Nemzetközi Repülőtér közvetlen szomszédságában lévő bázison leleplezett, Airbus A350-es repülőgép mintájára készült életnagyságú szerkezet valójában egy, a repülőtéri tűzoltók kiképzésére alkalmas eszköz. A tekintélyes méretű monstrum látványa talán nem ismeretlen a Haon olvasói számára, két héttel ezelőtt ugyanis fotóriporterünk már lencsevégre kapta titokzatos érkezését a Mikepércsi úton. Herdon István, a XANGA cégcsoport vezérigazgatója az átadóünnepségen elmondta, startup vállalkozásként a DETKA gyakorlatilag a nulláról indulva, szimulációs oktatással kezdte fejlődését. A cég az innovatív ötletet felskálázva ma már országosan és nemzetközi viszonylatban is ismertté vált.

Debrecen alkalmas a befektetésre
Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója nagy mérföldkőnek nevezte, hogy a kiképzőközpont újabb egységgel bővült. Mint mondta, tőkebefektetőként megnyugvást jelent számukra, hogy a DETKA folyamatosan bővül és céljai elérése felé halad, hiszen így kézzel foghatóvá válik, hogy a befektetések jól hasznosultak. Hozzátette, ahol kemény munka folyik, ott foglalkoztatás, magas hozzáadott érték és technológiai innováció fedezhető fel. Kiemelte, minden alkalommal nagy örömmel érkeznek Debrecenbe, mivel rengeteg sikeres vállalkozás szerepel a befektetői portfóliójukban a városból és a környező településekről.
– Hozzászokhattunk már, hogy Debrecenben mindig valami nagyszerű dolog történik. A város sikerének kulcsa, hogy egyrészt a Debrecenben mindig is jelenlévő szaktudásra támaszkodunk, másrészt az együttműködésre való képesség is megtalálható a városban, ami egy vállalkozás beindításához szükséges – mondta beszédében Balázs Ákos. Az alpolgármester a fejlesztéssel fontosságával kapcsolatban elmondta, nemcsak az utasbiztonságot, hanem Debrecen regionális központi szerepét is növeli, hiszen a város csak úgy tud erős gazdasági szereplővé válni, ha nem áll meg a határainál.

Európa szívében a biztonságos légiközlekedésért
Vajda János, a DETKA Kft. fejlesztési igazgatója szerint ezzel a fenti gondolattal azt a célt tűzték ki a 2018-as alapkőletétel idején, hogy Debrecenben Európa legmodernebb és legösszetettebb kiképzőpályáját hozzák létre.
– Elsőként egy A320 típusú légijármű valósághű modelljét sikerült telepítenünk, amellyel számos magyar és európai repülőtéri tűzoltó gyakorlatozhatott. Az elmúlt években sikeres együttműködést kötöttünk a hazai rendvédelmi szervekkel, büszkeséggel tölt el, hogy a Terrorelhárító Központ mellett a rendőrség és a fegyveres biztonsági őrség is nálunk végez kiképzéseket – mondta Vajda János. Az igazgató hangsúlyozta, a modern gyakorlópálya sikere önmagában nem elegendő, így arra is figyelmet fordítottak, hogy egy olyan szakmai csoportot állítsanak össze, akik tapasztalt tudást képesek átadni. Mint mondta, a kiképzőbázis, ami méltán igazodik Debrecen vízióihoz, amely az Airbus A350-es szimulátor átadásával vált teljessé. A légijárműben a valós dimenziók mentén megtalálható a pilótafülke, mosdó, stewardess-pihenő, kompletten berendezett elsőosztályú utastér, emellett függőleges és oldalirányú mozgásra is képes.

A köszöntőket követően a DETKA történetében először átadták a Révay László-emlékdíjat, melyet az Újfehértói Őrláng Polgárőr és Tűzoltó Egyesület kapott meg. A cég egyik, tragikus hirtelenséggel elhunyt alapítótagjának emlékére alapított elismerést az az országos önkéntes tűzoltó egyesület érdemelheti ki, amely munkájával hozzájárul a katasztrófavédelem munkájához.
Végül a jelenlévő vendégek megtekinthettek egy látványos bemutatót, melyben előbb az A320-as hajtóműve, majd az újonnan átadott szimulátor utastere kapott lángra. A reptéri tűzoltás speciális feladat, a járművek szárnyaiban akár 40 tonna kerozin is lehet, mely nagyon magas hőfokon ég. A baj megelőzésére nagy teljesítményű, a legkorszerűbb technológiával ellátott tűzoltóautók érkeztek, melyeknek az oltási kapacitása 6000 liter percenként. Természetesen a lángokat hamar megfékezték a tűzoltók, amit a vendégek nagy tapssal fogadtak, így az átadó ünnepség tovább folytatódott.