A klasszikus tuningreceptet követve készítette el a Lamborghini aktuális csúcsmodelljét, az Aventador LP750-4 Super Veloce esetén következetesen csökkentették a tömeget, és a szelepvezérlés módosításával növelték az erőforrás teljesítményét. Mindezt megfejelték agresszívabb megjelenéssel, és már kész is a szívómotoros szuperautók utolsó mohikánja.

Az 1575 kg-os LP700-4-es kupéhoz képest 50 kg-mal sikerült csökkenteni a tömeget úgy, hogy közben a legfontosabb extrákat nem hagyták ki – igaz, a rádió-navigáció felár nélküli extra. Sokkal több lett a karbon, kihagyták a hangszigetelést, de olyan apróságokról se feledkeztek meg, hogy a bőrkárpithoz képest az alcantara 70 százalékos tömeg megtakarítást jelent. Egyébként 50 kg-nál többet sikerül lefaragni a saját tömegből, de az elektronikus lengéscsillapítók és az adaptív kormányzás miatt ebből pár kg-ot fel kellett áldozni.

A 6,5 literes szívó V12-es erőforrásnál a szelepvezérlés- és a változó hosszúságú szívócső működésének optimalizálásával érték el a jelentős teljesítménynövekedést, illetve a maximális fordulatszámot is megemelték egy keveset. A nyomaték változatlanul 687 Nm 5500/perc fordulaton, de a csúcsteljesítmény immár 750 LE 8400/percnél, a leszabályozási fordulat 8500/perc. A 7 fokozatú robotváltóhoz és az összkerékhajtáshoz nem nyúltak.

A változtatások eredményeként a Lamborghini Aventador LP750-4 Super Veloce 1 tizeddel hamarabb, 2,8 másodperc alatt eléri a 100 km/órás sebességet, a csúcssebességet nem közölték, csak annyit mondanak, hogy az meghaladja a 350 km/órát. A nagyobb méretű hátsó szárny és diffúzor egyébként nagy tempónál sokkal jobb tapadást eredményez, ezért kanyarban a normál Aventadornál sokkal gyorsabban tud haladni az SV – a Lamborghini mérnökei szerint előbb ér el a határaihoz a sofőr, mint az autó. Nem sokan lesznek, akik elég bátrak lesznek ahhoz, hogy megtapasztalják ezt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!