Most ünnepelte csak meg igazán a Mercedes, hogy idén dominálta az F1 bajnokságot, nem csak a konstruktőri címet hódítva el, de Lewis Hamilton révén az ő csapatából került ki a világbajnok pilóta is. A Stuttgartban megrendezett Stars&Cars rendezvényen a márka versenyautóit, versenyzőit láthatták az érdeklődők.

A látványos műsoron kívül itt jelentette be a gyár, hogy az SL 63 AMG roadsterből elkészíti a győzelmet ünneplő Collectors Edition limitált szériát, szám szerint 19 darabot, azaz minden versenypálya kap egy-egy példányt. Egyelőre csak két autót ismerhettünk meg, Nico Rosberg egy hófehér, Lewis Hamilton egy fekete autóban parádézott.

Az első a Hockenheimring, a második a Silverstone versenypályára emlékezik. A változtatások sora meglehetősen rövid, a padlószőnyegen, a slusszkulcson és az előválasztókar előtti kis plaketten – amelyen a sorszám is látható – a pályarajz található, egyébként nincs változás a szériaállapothoz képest. Nem tudjuk, a többi pálya egyedi színösszeállítást kap-e, vagy csak ez a két színkombinációban létezik a Mercedes SL 63 AMG World Championship Collectors Edition. Kíváncsiak lennénk arra, hogyan is néz ki a Hungaroringre emlékező példány.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!