Noha a világ egyik legnagyobb metropoliszáról van szó, amelynek útjain a becslések szerint naponta legalább 4 millió jármű halad, Mexikóvárosban egészen mostanáig egyszerű formaság volt a járművezetői engedély megszerzése. Bement az ember a hivatalba, megmutatta a személyi igazolványát, illetve egy igazolást arról, hogy tényleg a város területén lakik, és egy nagyjából 12 500 Ft-os díj befizetése után megkapta a jogosítványt.

Ennek a gyakorlatnak vet véget Miguel Angel Mancera, Mexikóváros polgármestere által most kihirdetett az új jogszabály, amelynek értelmében ősztől már számot kell adniuk vezetési tudásukról azoknak, akik jogosítványt igényelnek. Elméleti és gyakorlati teszt, illetve látásvizsgálat elvégzése után lehet csak vezetői engedélyt szerezni – ezen eddig csak a 15-17 év közötti jelentkezőknek kellett átesniük. Ezt is csak egyszer, a három évig érvényes jogosítvány  megújításához az eddigi gyakorlatnak megfelelően csak meg kell majd jelenni a hivatalban és befizetni a 12 500 Ft-nak megfelelő díjat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!