Mindent megtesz a Renault annak érdekében, hogy a kínai villanyautó-támogatások kifutásakor piacra dobott K-Ze elnevezésű, olcsó elektromos autója siker legyen. Például a saját modellel egy időben még két másik márkanéven – és így márkakereskedő-hálózatban – megvásárolható lesz a kocsi.

A Renault-Nissan cégcsoport kifejezetten a kínai piac számára alapított márkája a Venucia, ennek a kínálatában e30 néven jelenik meg a mini. És akkor még ott van az autót a saját üzemében gyártó – és a PSA Csoportban is komoly tulajdonrésszel bíró – Dongfeng, amely az Aeolus márkája alatt, T1 néven forgalmazza majd a gépet. Amíg a Renault már a Kwid frissítés utáni arcát adta a villanyautónak, addig a Venucia marad a korábbi arcnál, az Aeolus pedig rózsaszín fényezéssel és egyedi lökhárítókkal próbál kitűnni a testvérmodellek közül.