A nyolc legnagyobb japán autógyártó – Toyota, Nissan, Honda, Suzuki, Mazda, Daihatsu, Subaru, Mitsubishi – közösen egy új szervezetet alapítottak Research Association of Automotive Internal Combustion Engines néven (AICE), amelynek célja, hogy a benzin- és dízelüzemű belső égésű motorjaik fogyasztását 30 százalékkal csökkentsék 2020-ig bezárólag.

A gyártók továbbra is jelentős összegeket fordítanak majd az alternatív hajtások fejlesztésére, de a belső égésű motorok még pár évtizeden át meghatározóak lesznek, különösen a fejlődő országok piacain. A szervezet célja, hogy 10 éven belül ők készítsék a leghatékonyabb belső égésű motorokat, ezzel kapcsolatban az 50 százalékos hatásfokot jelölték ki elérendő célnak – jelenleg a benzinmotorok 39, a dízelek 42 százaléknál tartanak.

Az AICE 1 milliárd jenes költségvetésből gazdálkodik majd, ennek a felét a japán kormány biztosítja, a fennmaradó részt pedig a tagok adják össze. A szervezet elnöke Ohtsu Kenji lesz, aki a Honda fejlesztőrészlegének a vezetője. Az együttműködés keretében a tagok célja az, hogy a világszerte egyre jobban szigorodó előírásokat is túlteljesítő erőforrásokat hozzanak létre, miközben a fejlesztési költségeket elosztják egymás között. A benzinmotoroknál a tökéletesebb égés elérése a cél, a dízeleknél a részecskeképződés és nitrogén-oxid kibocsájtás csökkentése a fejlesztés fő iránya, és természetesen a részecskeszűrőről és egyéb kipufogógáz-kezelő rendszerekről se feledkeznek meg. Mivel csak most kezdődik a közös munka, még nem tudják megmondani, mikor számolhatunk azzal, hogy az AICE által kifejlesztett technológiák mikor lesznek megvásárolhatóak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!