Amíg a német prémiumgyártók vért izzadnak, hogy kupénak állítsák be az óriás szabadidő-autóikat, a brit Aston Martin jóval elegánsabb megoldás választott, egy kupét emelt meg. Nem kell megmarketingelni a dolgot azért, hogy a kedves ügyfél elhiggye: itt egy sportkocsival van dolga. Látszik az már messziről.

Persze nem az Aston Martin volt az első, aki ilyesmit csinált, de az igazat megvallva az AMC Eagle-ön az bő 30 év se segített, ami piacra dobása óta eltelt. Ráadásul a különleges, magas építésű kétajtós kupé csak egy része a DBX elnevezésű tanulmány újításának, a másik az akkumulátoros-elektromos hajtás. A luxuskategóriában lehet számítani ennek a térnyerésére, és bizony a brit manufaktúrának is készen kell lennie arra, hogy nem tarthat örökké a V8-as/V12-es erőforrások kora. Azonban magán a tényen kívül, hogy villanymotorok hajtják a kerekeket, semmit nem árultak el a hajtásláncról.

Érdemes egyébként alaposabban megnézni a karosszériát is, hiszen annak középtávon van esélye a megvalósulásra. Aztán ott vannak a különleges részletek. A Black Pearl Chromium elnevezésű fényezés, amelyben a lakkrétegbe tényleg fekete gyöngyöket rejtenek, és a nevének megfelelően van benne egy igazi króm réteg is a különleges csillogás elérése érdekében. Az ablakok üvegrétegei közé rejtett fólia segítségével automatikusan tudnak árnyékolni, a külső tükröket kamerával-monitorral helyettesítették. Csupa olyan ötletet valósítottak meg tehát az Aston Martin DBX esetén, amelyek megjelenése a sorozatgyártásban pár év múlva várható – ha nem is pontosan ebben a formában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!