Az autós üldözés az egyik legveszélyesebb műfaj a világon, mind a menekülő jármű, mind az azt üldöző (jobb esetben) rendőrautó komoly baleseteket okozhat a nyaktörő tempójú száguldás során. Nyilván minden üldöző arra törekszik, hogy minél hamarabb rövidre zárja az ilyen szituációkat, és az amerikai rendőrök most kaptak egy nagyon érdekes, és még annál is hasznosabbnak tűnő eszközt a kezükbe, mellyel menet közben tudják „lasszóval” befogni a meglépni kívánó kocsit.

A Grappler Police Bumper nevű eszköz egy Y alakú mozgatható állványból és egy vonatókötélhez hasonló kötélből áll, melyet a rendőrkocsi elejére rögzítenek. Üldözéskor, ha megfelelően megközelítették a menekülő kocsit, leengedik az állványt, melyen megfeszülnek a kötelek, majd a másik jármű hátsó kerekéhez érve átpattannak a gumira, és gúzsba kötik. A kerék blokkol, a járgány rendőrkocsit nem tudja elhúzni, a feladat – legalábbis eddig a pontig – meg van oldva.

Az elfogó kötél egy gombnyomással leválasztható a rendőrkocsi elejéről, így ha mondjuk a menekülő autó a lasszózás után felborulna, meg lehet előzni, hogy magával rántsa az üldözőt, illetve ez akkor is jól jön, ha az elfogott járgány sofőre futva folytatná a menekülést, így nem kell kiszállni a rendőrnek, és manuálisan eloldani a kötelet.