Itt vannak az első kémfotók a Volkswagen új nagy limuzinjáról, amellyel a Passat és a Phaeton közötti űrt próbálják meg betölteni majd hamarosan – mindezt pedig az MQB építőkészletre építve követik el, első körben csak Kínában.

Arrafelé ugyanis igen komoly hiányosságnak számít, hogy a legfeljebb 320 000 jüanba (11,4 millió Ft) kerülő Magotan (a nálunk aktuális Passat, utóbbi nevet a korábbi generáció használja) után a Phaeton belépőmodellje 750 000 jüanról (26,8 millió Ft) indul. Az új modellt a 300-550 000 jüanos (10,7-19,6 millió Ft) árkategóriába lövik be, és ennek megfelelően igyekeznek sokkal exkluzívabb megjelenést adni neki – kupés lesz a sziluett, de arra nagyon ügyelnek, hogy a jellemzően sofőrös autónak vett kocsi második üléssora is tágas legyen. A Shanghai-Volkswagen által gyártandó, 511 C-NB kódnéven fejlesztett újdonsághoz kétféle motort kínálnak majd, az alapváltozatba a 2,0 literes TFSI kerül, a csúcsmodellt pedig az új, 3,0 literes VR6-os turbómotor hajtja majd. 2014 végén mutatkozik be az új szuper-Passat, amelyből 2015-ben nagyjából 40 000 példányt szeretnének értékesíteni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!