Visszatért a GTi a Peugeot kínálatába, a megújult RCZ pedig lázba hoz – ezt állítják a reklámszlogenek. Amiről egy rövid, közös magyarországi próbán győződhettünk meg a Tököli repülőtér vezetéstechnikai központjában.

Ahogy megérkeztem, rögtön azzal szembesültem, hogy épp szabad a 208 GTi, nosza gyorsan be is ugrottam a volánja mögé. És már szólt is a vókitóki, hogy tessék indulni. Akkor rajt. A jól tapadó betonon nagyon meglendült a 200 lóerős kisautó, és az első kört óvatosan indítottam, fogalmam nem volt a vonalvezetésről. Némi segítséget jelentett az előttem haladó RCZ.

Aztán az első kör után kezdtem nagyon utolérni – már nem emlékszem, ki vezette a kupét, de azt láttam, hogy óvatosan bánik a fékekkel. Honnan? Nekem elég gyakran bekapcsolt a vészvillogó, amikor a féket tapostam, az RCZ-nél nyoma nem volt ilyesminek. Amikor egy kicsit lemaradtam, akkor a bójákkal kijelölt enyhén kanyarodó nyomvonalon már harmadikat is tudtam kapcsolni, mivel a kettest gyorsan leforogta a nagyon virgonc kis motor. Mint utólag megtudtam, ekkor már kezdtek rémüldözni a Peugeot jelen lévő képviselői, hiszen ahogy az árnyék elől menedéket nyújtó sátor előtti jobbkanyarban száguldottam, bizony három keréken fordult az autó, felemelve az ívbelső jobbhátsót.

Aztán következett az RCZ, ami egyben azt is jelentette, hogy én voltam az élen. De nem csak ezért volt jobb a vezetés, hanem konstrukciós okok miatt. A sportülések közelebb vannak a talajhoz, és a motorhangot direkt behozzák az utastérbe – nem rossz a GTi sem, de közvetlen egymás után vezetve az autókat érezhetően libabőrösebb az RCZ. Itt ráadásul nagyobb átmérőjű fékek, szélesebb abroncsok is vannak – itt aztán taposni kell a fékpedált a vészvillogó bekapcsolódásához! Sajnos elég hamar kiderült, hogy az elektronikus differenciálzár bizony nem ilyen körülményekre való. A folyamatos igénybevétel miatt a pár kör után még vagy 5 percig füstöltek az RCZ fékei – hiszen a sok lassítás miatt a kigyorsítások alkalmával folyamatosan dolgozó ESP is izzasztotta a betéteket.

Rövid, de annál intenzívebb produkcióm hatására úgy döntöttek az illetékesek, szűkebbre veszik a pályát, ezzel korlátozva a sebességet és az autók igénybevételét. Kívülről ebből annyit érzékeltem, hogy az utánam következők már nem kapcsoltak hármas ott, ahol én még beszúrtam azt. Azért az arcokon látható mosolyok alapján ők is jól szórakoztak. A Peugeot 208 GTi és a Peugeot RCZ nagyjából egyforma gyorsak, a különbség az élmény – a kisautóból akkor jön elő a megszelídített vadállat, ha mi akarjuk, a kupé pedig folyamatosan tombolni akar -, meg a vételár: 5,88 millió Ft kontra 8,28 millió Ft. És ezen felül bőven költhetünk még különböző kiegészítőkre – háromféle tetőív és tízféle könnyűfém felni az RCZ-nél, matricák a GTi-nél…

És ez még nem minden, hétfő reggel 8:30-kor leplezi le a Peugeot a teljesen új fejlesztésű, de továbbra is 308-as névre hallgató új kompakt autóját.

A Peugeot 208 GTi és Peugeot 208 RCZ magyarországi bemutatóján készült képeket megtalálják az Autó-Motor Facebook oldalán, a Galériában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!