Magyarországon a közlekedésbiztonság ügye már évtizedek óta kiemelt, az állami feladatok között is prioritást élvező feladatok összessége. Azok a közúti közlekedési balesetek, amelyekben nehéz tehergépjármű is résztvevő, sok esetben a jelentős anyagi káron túl emberéletet is követelnek. A tehergépjárműves személyi sérüléses közúti közlekedési balesetekben a halálos baleseteknek több, mint egyharmada éjszaka, korlátozott látási körülmények között történik. A „látni és látszani” régi szlogen, a közlekedésbiztonság egyik alapkövének tekinthető, ezért nagyon fontos szerep jut a láthatóságot javító fényjelző, fényvisszavető anyagok használatának. Ezek közé tartozik a nagyobb méretű gépkocsik felépítményén alkalmazott úgynevezett kontúrfólia.

A 2007/35/EK irányelvével összhangban a 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet az újonnan forgalomba helyezett 7.500 kg együttes össztömegnél nehezebb tehergépjárművek részére előírja a kontúrfólia használatát. A rendelet hatálybalépése előtt forgalomba helyezett járművekre azonban ez a kötelezettség nem vonatkozik. A „Nehéz gépjárművek láthatóságának fokozása a 2007/35/EK irányelvvel összhangban, felzárkózási program” célja egyrészt bemutatni a jelenlegi helyzetet, demonstrálni a kontúrfólia jelentőségét, és előremutató javaslatokat tenni a jövőbeni felhasználás kiszélesítésére.

Előadást tartott Deák János, a Közlekedéstudományi Intézet kutatója, aki azt vizsgálta, hogy miért van szükség a láthatóság javítására és milyen műszakilag leírható jelenségek alapozzák meg ezeket a közlekedésbiztonságot javító intézkedéseket. Ezt követte Siska Tamás közlekedéspszichológus előadása, aki a Láthatóság és a vezetői magatartás kapcsolatát elemezte. Kiemelte, hogy a fényvisszaverő kontúrfóliával ellátott kamion észlelési távolsága tiszta időben éjszaka közvilágítás nélküli útszakaszon kb. 600 méterrel nagyobb, mint fólia nélkül. Elmondta, hogy a kontúrfólia alkalmazásának nagy előnye, hogy nemcsak az előttünk haladó jármű láthatóságát növeli meg, hanem azonnal információt kapunk arról is, hogy az előttünk haladó jármű tehergépkocsi. Bogár László, a 3M Közlekedésbiztonsági Üzletágának felelős előadásában bemutatta a kontúrfólia fényvisszavető képességeit, műszaki jellemzőit.

Az előadásokat kültéri technikai bemutató követte, amelyen a résztvevők saját szemükkel győződhettek meg a kontúrfóliával ellátott és anélküli tehergépjárművek láthatóságának különbségéről. A technikai bemutató a NiT Hungary – Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) támogatásával valósulhatott meg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!