A Volkswagen konszern a VW Passat és Škoda Superb modellek következő generációja számára építene egy új üzemet, az eredeti bejelentés szerint Törökországban. Azonban időközben az ország katonai műveletet indított Szíriában, így egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett a cég. A Volkswagen konszernben hagyományosan komoly erővel bíró szakszervezetek most bejelentették, hogy minden eszközzel akadályozzák a török gyár felépítését addig, amíg nem áll le a katonai offenzíva.

A több mint 1 milliárd eurós beruházásra aztán idő közben több ország is bejelentkezett, Bulgária, Románia, Szerbia és Görögország is szívesen helyet adna a következő két évben felépülő, évi 300 ezer autó kapacitású gyárnak. A Volkswagen konszern következő rendes igazgatótanácsi ülése november 15-én lesz, akkor határoznak majd a következő 5 év beruházásairól, így az autógyár építéséről is.
Az eredeti döntési folyamatban Bulgáriát előzte meg Törökország, jól értesült források szerint a VW-konszernben 14,6%-os tulajdonrésszel rendelkező Qatar állam nyomására nyert Törökország.