Lehet, hogy pár hónap lemaradásban van a GM a Fordhoz képest villanymotoros pickup tekintetében, de ne feledjük, hogy az aktuális F-150 Lightning átmeneti típus, 2025-ben érkezik is a második generáció, amelyet már dedikált villanyautó-alapra építenek fel. A GM rögtön így tesz, tehát az Ultium alapra építette fel a Chevrolet Silverado EV típusát, amelynek sorozatgyártása 2023 tavaszán indul. Érdekes módon először a normál kiviteleket kezdik majd gyártani a 2,2 milliárd dollárból modernizált Detroit-Hamtrack üzemben, a 105 000+ dolláros First Edition kivitel csak 2023 őszén érkezik.

A fejlesztők minden eddigi tudásukat beleadták a haszonjárműbe, például a korábban az Avalanche nevű pickupon alkalmazott ledönthető hátsó ülés is elérhető lesz a Silverado EV-hez, amivel az alapesetben 1803 mm hosszú plató 2743 mm-esre növelhető, a Multi-Flex platóajtóval 3302 mm-re növelhető a raktér hossza. Karosszériából csak duplafülkéset kínálnak, a már említett Avalanche-hoz hasonlóan itt is a karosszéria része a plató, azaz nem lehet azt leszerelni, hogy speciális felépítményt kapjon az autó – néhány gyári speciális tárolót kínálnak majd a munkakivitelhez, amely fényezetlen fekete műanyag lökhárítókkal jön. A kocsi orrában egyébként az eTrunk fantázianevű, időjárásálló (slauggal mosható) csomagteret találjuk, opciós az utastér feletti panoráma üvegtető.

Meglepően konzervatív a műszerfal abban a tekintetben, hogy fizikai kapcsolókkal rendelkező klímakonzolt látunk középen, külön monitor kerül a kormány mögé és külön érintőképernyő középre – magasabb felszereltségnél 17 colos utóbbi képátlója. Az első ülések közé széles könyöklő kerül, a zárt rekesz 26,5 literes térfogatú, kényelmesen van itt hely az ebédnek/italnak. A hátsó üléssel kapcsolatban azt mondják, hogy ott három, 183 centinél magasabb ember is kényelmesen elfér. A munkakivitelhez flottaszolgáltatásokat is nyújtó fedélzeti rendszert adnak, a személyautónak vásárolt példányokhoz olyat, amelyekkel különféle kapcsolódó szolgáltatásokat lehet igénybe venni.

Az extralistán található töltési csomag olyan elektromos csatlakozásokat jelent, amelyek segítségével egyszerre akár 10,2 kW teljesítményű energialeadásra (kéziszerszámok működtetése) képes a Chevrolet Silverado EV. A szintén az Ultium alapot használó GMC Hummer EV-ből ismerős összkerék-kormányzás is elérhető lesz (a TrailBoss terepjárásra optimalizált kivitelnél széria), ahogy a feltérképezett 320 000 km-nyi észak-amerikai úton működő SuperCruise részlegesen önvezető rendszer is. Alapáron adják a légrugózást, amivel felfelé és lefelé is 5 centivel módosítható a hasmagasság, elöl-hátul független kerékfelfüggesztést használnak.

Szériában jár a kétmotoros összkerékhajtás, az alapkivitelnél a rendszerteljesítmény 517 LE/834 Nm, a csúcsmodellben 673 LE/2057 Nm a rendszerteljesítmény – az adatok még nem véglegesek, de a GM szerint inkább felfelé változhatnak. Az akkumulátor kapacitását nem árulták el, csak annyit, hogy a 24 modulos Ultium-akkumulátor akár 350 kW teljesítménnyel is tölthető, ilyenkor 10 perc alatt 160 km-nyi energia vételezhető. Kezdetben csak a legnagyobb, 644 km-es hatótávolságú akkumulátort kínálják, később lesznek kisebb kapacitásúak is. A Chevrolet úgy számol, hogy a kínálat kiteljesedésével a 40-105 000+ dolláros árkategóriát fedik le a Silverado EV pickuppal – viszonyításként a benzin/dízelmotorral választható Silverado a 29-70 000 dolláros ársávot fedi le.