A Ford 5545 darab Sierra RS Cosworth-ot épített, az első 5000 homologizációs széria után az FIA szabályai lehetővé tették egy továbbfejlesztett versenyautó elkészítését, ha abból legalább 500-at készítenek – ez utóbbiak voltak az Aston Martin Tickford műhely által kézzel összeszerelt RS500 Cosworth-ok, 224 lóerőre növelt teljesítménnyel, módosított karosszériával. Ebbe a szériába tartozik a Silverstone Auctions által most értékesített példány, amelynek tulajdonosa 14 évvel ezelőtt döntötte el, hogy a gyűjteményét a nyolcvanas évek legforróbb brit Fordjával bővíti.

Ford-szaktértő segítségével, hosszas kutatás után talált rá az akkor is keveset futott, E378 TKN rendszámú példányra – ma is csak 5192 mérföldet mutat a számláló, ami 8354 km-nek felel meg –, amely eredeti állapotban volt, hiánytalan szerviz-előélettel. Noha nagyon keveset használta, az autó minden évben megkapta a szükséges karbantartást, az évek során még egy második szett felnit is vásárolt, amelyeken az autót használta – az eredeti felnik és Dunlop D40-es abroncsok pedig kiállításokra kerültek vissza a helyükre. A csomagtartóban ott gyári csomagolásában a ködlámpa – ezeket anno a márkakereskedő szerelte be. 2022 elején kapott egy nagyszervízt az autó, új vezérléssel, korabeli narancssárga FramPH2854-es olajszűrővel, Motorcraft AGPR 901 C gyertyákkal, fekete Weber benzinszűrővel, új akkumulátorral.

A Silverstone Auctions szakértői 150-180 000 fontra becsülték (64-77 millió Ft) az értékét, azonban a hamisítatlan gyári állapotban lévő Ford Sierra RS500 Cosworth-ért valaki 596 250 fontot, azaz 256,6 millió Ft-ot fizetett. Viszonyításként 36 évvel ezelőtt 19 950 font volt az új ár, ami az inflációt is figyelembe véve ma 62 360 font lenne, tehát az RS500 Cosworth újkori árának kilencszeresét érte el a licit.