Teljesen új hűtőrendszert készítettek a mérnökök a Porsche 911 GT3 RS számára, a korábbi 3 helyett 1 nagyobb központi hőcserélőt használnak, így sikerült helyet csinálni az autó orrában – a kettős keresztlengőkaros futómű elemei szárny-profilt kaptak, ez 40 kg-mal növeli az első tengelyre ható leszorító-erőt végsebességnél – azoknak a légcsatornáknak, amelyek az új aerodinamikai csomaghoz kellettek.

Szám szerint az autó 409 kg leszorító-erőt termel 200 km/órás tempónál, ami duplája az elődének, 860 kg-ot 285 km/óránál, és első Porscheként légellenállás-csökkentő funkció is van azok számára, akiknek csak a sebesség és nem a stabilitás a fontos – 7. fokozatban 296 km/órás tempó elérésére képes a Porsche 911 GT3 RS, a 0-100 km/óra gyorsulás 3,2 másodpercig tart. De nem csak a száguldást segítik az aktív légterelők, hanem a lassítást is, erős fékezésnél az első légterelő és a hátsó szárny is maximális ellenállást keltve „légfékként” segíti a lassítást. Ez az első közúti autója a márkának, ahol a hátsó szárny pereme a tető felett található.

A tökéletességig csiszolt aerodinamika mellett a tömegcsökkentéssel is sokat foglalkoztak a mérnökök, a karbon fokozott használatával (ajtók, első sárvédők, csomagtérfedél, tetőlemez, ülésváz) sikerült 1450 kg-ra leszorítani a tömeget. Az extraként kérhető Clubsport csomagban acél bukókeret, 6 pontos vezetőoldali biztonsági öv és kézi porral oltó található, a Weissach csomagban nem fényezik le a karbon elemeket, csak lakkozzák azokat, a stabilizátorokat is karbonból készítik, a karbon bukókeret 6 kg-ot spórol az acél bukókerethez képest. Ennél a csomagnál mágnes segítségével javítják a kapcsolófülek visszajelzését, az itt választható kovácsolt magnézium felnikkel 8 kg-os tömegmegtakarítás érhető el.

A 4,0 literes lökettérfogatú, 6 hengeres boxermotort optimalizálták, ami azt jelenti, hogy agresszívabb profilú vezérműtengelyeket és a motorsportból származó 1 pillangószelepes szívósort építettek be és megszabadultak a hidraulikus szeleptőkéktől is. A 7 fokozatú duplakuplungos váltó végáttételét rövidebbre vették a GT3-ashoz képest, a padlóburkolatokban kialakított szellőzőnyílások gondoskodnak arról, hogy tartós versenypályás használat során se melegszik túl a váltóolaj. Az első tengelyen 408 mm, hátul 380 mm-es átmérőjű acél féktárcsákat használnak, az első dugattyúk – 6 darab van belőlük – átmérőjét 30-ról 32 mm-re növelték, hátul 4 dugattyúsak a nyergek.

Komoly versenyzői tapasztalatok kellenek ahhoz, hogy a sofőr kihasználja az állítható felfüggesztést, külön állítható az első és a hátsó lengéscsillapítók csillapítása összenyomódáskor és kiengedéskor, a differenciálzár zárásának a mértékét is lehet állítani. A futóműgeometriával csökkentették a fékezéskor kialakuló bólintási hajlamot. A Porsche 911 GT3 RS korlátozott darabszámban készül, az ár az elődhöz képest 20%-kal lett magasabb (Németországban 229 517 euró), de ez nem fogja elriasztani a potenciális vásárlókat. Az autóhoz egyébként mellékelnek egy, annak színösszeállításához passzoló 911 GT3 RS kronográfot is, amely köridők mérésére is alkalmas.