Sam Li milliárdos ingatlanokkal szerezte a vagyonát, és egésze komolyan vette a hobbiját: a kétezres évek elején működött az Audival induló Team Veloqx versenyistálló, amelynek legnagyobb sikere a Sebringi 12 órás verseny megnyerése volt 2004-ben, majd egy évvel később anyagi okokra való hivatkozással szüneteltették a működést. Egészen mostanáig, hiszen a Veloqx visszatér a hosszú távú versenyzés világába, fenntarthatóan üzemeltethető járművel állnak majd rajthoz, amelyet a Fangio nevű sportkocsiból építenek.

Itt most egyébként arra kell gondolni, hogy a Ferrari 6,5 literes V12-es szívómotorját úgy módosították, hogy az fenntartható forrásból származó üzemanyaggal is működik – akár hidrogénnel is –, egyébként nyoma sincs elektrifikációnak a 800 lóerős szívómotornál. Persze ez változhat, hiszen csak 2025-ben akarnak majd rajthoz állni Le Mansban a Veloqx Fangio-val, és ki tudja, mit enged meg akkor a versenyszabályzat… A kiindulási alapot a Ferrari F12 TDF jelenti, amelynek a vázára teljesen új karosszériát építenek fel, az utasteret csak átkárpitozzák, tucatnyi autót fognak építeni, amelyeket már mind értékesítették.