A következő generációváltásnál testvérmodellt kap a Qashqai/X-Trail páros, hiszen az Ariya tanulmány által megelőlegezett akkumulátoros-elektromos szabadidő-autó is sorozatgyártásba kerül, de a volumenmodellek várhatóan maradnak az eddigiek – lágy/öntöltő hibrid hajtással kiegészítve. 2021 folyamán várható az új modellek megjelenése, a sort minden bizonnyal a világszerte jelentős érdeklődésre számot tartó X-Trail nyitja majd, amelynek már megjelentek a számítógépes rajzai a Brazil védjegyhivatalban.

Élesebbek a vonalak, a hatalmas méretű V alakú hűtőrács két oldalán vízszintesen osztott fényszórót látunk, a motorháztető pereménél csak a menetfény/irányjelző található, a fő lámpa egy szinttel lejjebb kap helyet. A méret nagyjából változatlan marad, és ezentúl is elérhető lesz hétszemélyes belső térrel a típus. Várható, hogy az öntöltő hibrid hajtás eljut Európába is, és a hálózatról tölthető hibrid hajtást se lehet kizárni. Bővebbet majd csak a hivatalos leleplezés után tudunk mondani, amire várhatóan az idei év végén sor kerül majd.