Először 1959-ben használta a Škoda az Octavia márkanevet az épp aktuális ötéves terv miatt felfrissített 440/445-ös típusnál, kombiként egészen 1971-ig a kínálat része maradt. Ugorjunk az időben pár évtizedet, a cseh gyártó egy új családi autó formatervét a Giugiaro stúdiótól, de az első elképzelést túlságosan olaszosnak találták és nem kértek belőle – ebből lett a Seat Toledo –, karakteresebb megjelenést akartak a Škoda első Volkswagen-kori autójának.

A Golf IV-eshez kifejlesztett PQ34-es padlólemezre építették fel az autót, amely valahol félúton egyensúlyozott a kompakt- és középkategória között. Inkább előbbihez tartozott, hiszen nyújtott tengelytávolságú változatot is készítettek belőle, hogy egy cseh állami tenderen indulhasson az autót – amelyet aztán meg is nyert.

Az ötajtós ferdehátúval indult a sorozatgyártás 1996. szeptember 3-án, a kombi 1998 júniusában érkezett. 2001-ben jött az RS sportváltozat 180 lóerővel, 2004-ben mutatkozott be a nagyobb méretű utód, amely mellett gyártásban maradt az első generáció – Csehországban tovább élt az RS Octavia Tour GT néven már 192 lóerős teljesítménnyel. 2010. decemberében fejezték be a sorozatgyártást.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!