Ugyanannyi látszik a stúdió képeken, mint a New Yorkban készült kémfotókon Ugyanannyi látszik a stúdió képeken, mint a New Yorkban készült kémfotókon

Alig pár órával az első, az autót álcázatlanul mutató kémfotók kikerülését követően máris hivatalos lett az új Kia Picanto. Mivel ez még csak előzetese a Genfben megtartott bemutatónak, csak nagy vonalakban beszélnek az újdonságról. Teljesen új alapokra helyezték az autót, és a formája is sokkal önállóbb. Mármint végre illeszkedik a Kia sportos arculatába azáltal, hogy meglévő autókról kölcsönzött egész fertályokat.

Európára különösen nagy figyelmet fordítottak a fejlesztés során, aminek következtében mifelénk nem csak ötajtós, de sportosabb, háromajtós karosszériával is kínálják majd a minit.

Európa számára háromajtós változatot is készítenek Európa számára háromajtós változatot is készítenek

Négy teljesen új erőátvitelről van szó, az új fejlesztésű, háromhengeres benzinmotor 1,0 és 1,2 literes lökettérfogattal kerül majd a motortérbe, a nagyobb várhatóan turbóval is készül – tudják, sportos lesz a háromajtós változat – és a kézi kapcsolású váltón kívül továbbra is lesz önműködően kapcsoló változat, de nem tudni, hogy fokozatmentes vagy netán robotizált váltóval váltják a négyfokozatú, bolygóműves automatát. Dízelt nem kínálnak, de piactól függően autógázas és földgázas változatokat is kínálnak majd. Pontos részleteket a Genfi Autószalonon ismertetik.

FRISSÍTÉS
Kia Morning néven még januárban megindul az új Kia miniautó forgalmazása Dél-Koreában, így várhatóan még a Genfi Autószalon előtt lesznek hivatalos információk legalább a kínálat egy részéről, a forgalmazás megindulásakor csak egyliteres motorral lesz elérhető a Morning.