Még van pár éve a piacon a Mercedes SLS AMG-nek, de a mérnökök már elkezdték a munkát az utódon. Hogy elejét vegyék az esetenként rossz minőségű kémfotóknak, a gyár inkább közreadott egy csokornyi képet az újdonságról.

Azon kívül, hogy az autó már létezik és futja a kötelező tesztkilométereit, nem sokat árulnak el a képek, hiszen jó vastag álcázással rejtegetik a részleteket. Annyi azonban tisztán kivehető, hogy a hírek szerint SLC AMG névre hallgató autónál nem szórakoznak a megkérdőjelezhető használati értékkel bíró szárnyas ajtókkal, hagyományos ajtókat látunk.

A karosszéria alatt jelentős változások lesznek, egyfelől az egész autó kisebb lesz a jelenlegi SLS AMG-nél, és a hírek szerint az alumínium mellett már a karbont is jelentős mértékben használják majd a karosszériánál. Nem lesz már szívó V8-as a motortérben, helyette az alapváltozatban az új fejlesztésű, V6-os biturbó és a csúcsváltozatban V8-as biturbó jut majd szerephez, és egész biztosan utódot kap majd az akkumulátoros-elektromos változat is. Egyelőre nem tudni, mikor mutatják majd be a Mercedes SLC AMG-t hivatalosan, de egyelőre 2016 vége tűnik a legvalószínűbbnek. Egyfelől nagyon jól fogy a jelenlegi autó is, másfelől az AMG 2017-ben esedékes 50. születésnapja tökéletes választás lehet a piaci bevezetésre.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!