Miután a Land Rover hivatalosan felhagyott a Defender gyártásával Nagy-Britanniában, a soluhulli gyárban felszabaduló hely egy részét arra fordította, hogy ott egy olyan szerelősort hozott létre, ahol egymás után készülnek majd a veteránautó-felújítások. A Reborn, azaz újjászületett névre keresztelt projekt egy 25 darabos szériával indul, stílusosan mind Series I lesz.

Világszerte vásárolták össze az autókat a gyár szakemberei, az 1948-58 között gyártott autók tehát már megvannak, úgyhogy a vásárlóknak sietniük kell, ha el akarják dönteni: rövid vagy hosszú tengelytávolságot szeretnének. Egyébként szabad a választásuk, azaz a Land Rover nem felújítja a járműveket, hanem a korabeli specifikációk alapján dönthetik el a vásárlók, milyen összeállítást kérnek. Szabadon választhatnak a korabeli karosszériaszínek közül is, azaz Light Green, Bronze Green, RAF Blue, Dove Grey és Poppy Red lehet a végeredmény.

Az autókat esetenként meglehetősen rossz állapotban vásárolták meg a gyáriak, ezért a felújítás során valójában csak a létraalvázat és a jó állapotban lévő karosszériaelemeket hagyják meg, minden mást új alkatrészre cserélnek – ha van, gyári eredetire, egyébként újragyártott darabokra. A megrendelő egyébként bármikor meglátogathatja az újragyártás során az autóját, amiért nagyjából 75-100 ezer eurót fizet. Pontos árat nem lehet mondani, mert mégiscsak felújításról van szó, ahol változó, mennyit tudnak megőrizni az eredeti járműből.

Azt követően, hogy a gyár elkészíti az első 25 Reborn terepjárót, ügyfelek számára is hozzáférhetővé teszik a műhelyt, azaz bárki megrendelheti majd a gyártól Land Rover Series I-II-III-asának vagy épp Defenderének felújítását. Az összes, a Reborn program keretében újragyártott autókra egyébként 12 hónap teljeskörű garanciát vállalnak.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!