Meglepő módon 89 500 eurós, azaz 27,5 millió Ft-os árával kifejezetten olcsónak számít a Schipper Classic & Sportscars cég által eladásra kínált Ascona 400-as, mégpedig azért, mert az tulajdonképpen teljesen gyári állapotú.

Mindössze 264 km-t mutat a műszer, azaz soha nem volt éles bevetésen, és egy raliautónál ez bizony értékcsökkentő tényező. Nem büszkélkedhet futamgyőzelmekkel vagy egyéb sikerekkel, nincsenek feljegyzések arról, milyen pilóták terelgették. És akkor még biztosan lehet alkudni is, hiszen a hirdetéshez tartozó videót két évvel ezelőtt töltötték fel, azaz legalább ennyi ideje keresnek új tulajdonost.

Eredetileg 400 példányt akartak készíteni, végül csak 268-at tudtak eladni az újonnan 40 ezer márkáért kínált Opel Ascona 400-asból (a 2,0 literes motorral szerelt „civil” csúcsmodellért 15 ezer márkát kértek), ráadásul a hirdetésben szereplő példány nem egyszerű utcai autó, hanem a korabeli rali-szabályzatnak megfelelően felépített versenyautó. Azt nem tudjuk meg a hirdetésből, milyen szinten építették át az erőforrást, utcai formájában 144 lóerős 2,4 literes 16 szelepes négyhengeres 170-230-340 lóerős teljesítményfokozatokban is létezett.

Utóbbi volt a 2,0 literes blokkon alapuló, a 2,3 literes dízel főtengelyével szerelt szívómotor legerősebb változata, ilyen hajtotta Walter Röhrl autóját is, amivel az 1982-es szezonban megszerezte a Rali-világbajnoki címet. Aztán következett az Audi Quattro…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!