Ahogy azt korábban már megírtuk, új tulajdonosa van a Saab-nak, mégpedig a japán-kínai tulajdonosi hátterű National Electric Vehicle Sweden részvénytársaság. Az új tulajdonos 2013 második felében akarja piacra dobni az első új Saab-ot.

Ez egy akkumulátoros-elektromos autó lesz, amely a még 2002-ben bemutatott 9-3-asra épül, és valószínűleg a karosszériához se nyúlnak nagyon. Az ok: a trollhättani gyár mellett csak ennek a modellnek a gyártási jogát vásárolták meg, a GM vétóját minden esetben kiváltó Saab 9-5-ös nem része a tranzakciónak. A Phoenix padlólemezre a japán tulajdonos mérnökei fejlesztenek majd egy teljesen új megjelenésű-technikájú elektromos autót is, de még csak nem is lehet sejteni, mikorra készül el. A gyártás továbbra is Svédországban zajlik majd, ahogy a formatervezés is ottani emberek feladata lesz, a műszaki részleteket Japánból és Kínából szerzik majd be.

Az első régió, ahol komoly piaci szereplő akar lenni az új Saab, az Kína, ahol a kormányzat most komolyan támogatja a helyi károsanyag-kibocsájtás nélküli autókat. A NEVS úgy számol, 2020-ra már komoly piaca lesz a világon az elektromos autóknak, és azért döntöttek a svéd cég megvásárlása mellett, mert így jelentős költségeket takaríthatnak meg azzal, hogy nem kell egy teljesen új márkát felépíteniük.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!