Amikor a Tesla Model S P85D bemutatkozott, a gyár büszkén hirdette a 691 lóerős rendszerteljesítményt, azonban ez egyszerűen hazugság. Ez ugyanis csak az első és a hátsó villanymotor teljesítményének matematikai összeadása, miközben az akkumulátorcsomag rövidebb ideig legfeljebb 415 kW, azaz 557 lóerő leadására képes, azaz ennél semmilyen körülmények között nem tud nagyobb teljesítményt nyújtani az autó. Ráadásul ez az 557 lóerő valójában ennél kevesebb, hiszen még a nagyon jó hatásfokú villanymotoroknak is van némi vesztesége.

A témában 71 Tesla Model S P85D tulajdonos írt nyílt levelet Elon Musknak, arról panaszkodva, hogy gyorsforgalmi úton – az Egyesült Államokban a highway-en – egy Audi RS7-es könnyedén legyorsulja az elektromos autót. Elon Musk ilyen apróságokkal nem kíván manapság foglalkozni, amikor a VW dízelbotrány kapcsán inkább olyanokat mond, hogy itt az ideje temetni a belső égésű motorral szerelt autókat. Helyette inkább gyorsan eltüntették a Tesla Motors weboldaláról a P85D típus rendszerteljesítményét (a többi kétmotoros autónál még szerepel az érték), és JB Straubel, a cég főmérnöke arról írt egy magyarázkodó bejegyzést a blogba, hogy a villanymotoros autók teljesítményét nem úgy kell számolni, hogy megmérik azt…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!