A 73 éves édesapa fia katona korában motorbalesetet szenvedett, megbénult. A felesége szállítja mindenhová kocsival, mert járni, buszon kapaszkodni nem tud. Tíz évvel ezelőtt már vettek igénybe hasonló állami kedvezményt, hogy autót vehessenek. Akkor egyszerűen kaptak egy utalványt, amit csak be kellett váltaniuk az autókereskedőnél. Az így megvett kocsi azóta 250 ezer kilométert megtett már, lecserélnék egy fiatalabbra. Azonban, ahogyan az idős édesapa fogalmaz, minden józan észt felülíró tortúrával szembesültek az érvényben lévő szabályozás miatt.

– Kezdjük ott, hogy új kocsit mozgássérültek csak egy bizonyos márkát vehetnek állami támogatással, és csak egyetlen kijelölt autókereskedésben a lakóhelyünktől 100 kilométerre. De honnan is lenne egy fogyatékkal élőnek hatmillió forintja egy ilyen új személygépkocsira? – kérdezte az édesapa. – Marad a használt autó, de a kereskedők nem akarnak szóba állni velünk. Volt, aki rögtön letette a telefont, amikor meghallotta, hogy miről van szó, és a többiek is egyöntetűen elzárkóztak. A kormány ígérete szerint a vásárlás után a kedvezményt egy hónap alatt átutalják az eladónak. A kereskedők azonban azt állítják, nem kapják meg, sőt közülük van, aki egy éven át sem jutott hozzá. Megalázó, hogy a mozgássérülteket durván elutasítják emiatt. Mi végül a fővárosban és Pápán találtunk autókereskedést és szervizt, ahol szóba álltak velünk. De ötször fel kell utazni, hogy egyeztessünk velük, ez rengeteg pénz és időveszteség. Mondja meg az állam, ha a mozgássérültek támogatására nem jut elég pénz, tudomásul vesszük, és nem mérgelődünk. De az a gyanúm, hogy azért lett ilyen a rendszer, hogy elriasszák a fogyatékkal élőket, csak nem mondják meg egyenesen.

Azt a réteget sújtják, akinek egyébként is nehézségei vannak, újabb összegekkel terhelik, kényszerpályára küldik őket, mutatott rá Karg Ferenc, kaposvári autókereskedő. Aki azt sem érti, hogyan kaphatta meg a monopólium jogát egy Fejér megyei kollégája, hogy új autó vásárlásakor csak vele köthessenek üzletet az állami támogatást igénybe vevő mozgássérültek. Adnánk el mi is szívesen kocsit, de így nem megoldható, tette hozzá. Szerinte nem az a döntő ok, amiért az autókereskedők elutasítják a mozgássérülteket, hogy túl későn kapják meg az állami támogatást, hiszen melyik az a komoly autókereskedő, aki nem tud 600 ezer forintot nélkülözni egy ideig? Inkább az játszhat szerepet ebben, hogy a használtautó-kereskedők egy része az illegalitás talaján mozog. Meghamisítják a külföldről behozott kocsik adásvételi szerződését, nem fizetnek adót és áfát, visszatekerik a kilométerórát. A szakmában anarchia van, a helyzet új szabályozásért kiált, tette hozzá Karg Ferenc.

Bürokrácia nehezíti az eljárást

Ötven, negyven napos, sőt két hónapos csúszás is előfordul, de olyanról még nem hallott Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke, hogy egy autókereskedő egy éven át ne kapja meg az állami támogatást. A bürokrácia kétségkívül nehezíti az eljárást, és feltehetően az okozott nehézséget, hogy a minisztérium mellett egy bank volt a közvetlen finanszírozója a programnak, de a pénzintézet közben tönkrement. Akkoriban szerezhettek rossz tapasztalatokat az eladók. Azóta azonban felgyorsult a tempó, mert nemrég egy lízingcég vette át a teendőket. Mozgássérülteknek járó állami támogatást autókra Hegedűs Lajos szerint lényegesen kevesebben vesznek igénybe manapság, mint a korábbi években, mert a szigorúbb elbírálás miatt a szakértői vizsgálat a mozgássérültek 60 százalékát gyógyultnak nyilvánította. Ennek megfelelően nem számít mozgássérültnek, ha valakinek egy lába bénult, és nem tud lépcsőn járni, és az sem, akinek az egyik lába rövidebb, és két mankóval jár, sorolta a példákat.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!